• Gilbert Pizzéria
  • Gilbert Pizzéria1
  • Gilbert Pizzéria2
  • Gilbert Pizzéria3
  • Gilbert Pizzéria4
0

Értékelések eddigi átlaga

0 értékelés

Helyszín
Ár/Érték
Személyzet
Ételek/italok

Bemutatkozás

Gilbertről

Éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizzatésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt jelen az európai művészszférában (szobrászat, reklám, dekoráció).

A 80-as években már Magyarországon is bemutatkozott. 1987-ben magyar alkotóművészekkel dolgozott a Hortobágyon (ahol tiszteletbeli tag lett), sőt 1988-ban egy debreceni templom restaurációjára kérte fel az akkori polgármester.

A 2002-es átalakítás előtti belső kialakítás az ő érdeme. Igazi mediterrán hangulat fogadja a vendégeket, az étteremben 28, a teraszon 21 fő fér el kényelmesen. A városban elsőként vezettük be a házhozszállítást (ezen belül a non-stop házhozszállítást is, amit sajnos az igény hiányában be kellett fejeznünk), ami már akkor díjtalan volt.

A HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer elvei szerint 2001 óta működünk. Nálunk csak második a vendég, ugyanis az általa fogyasztandó étel a legfontosabb!

Tartósítószer nélküli természetes alapanyagokból dolgozunk. Csak a minőséggel tudtuk fenntartani az elmúlt 15 év sikerét!

Természetesen az egészséges táplálkozás jegyében a vegetáriánus és kalóriaszegény étrend híveire is gondolunk. 

A célunk, hogy minél több vendégnek megfeleljünk, ezért folyamatosan "formáljuk" étlapunkat az igényeknek megfelelően. Az egyedülálló dolgok megmaradtak nekünk, így csak nálunk kapható a városban egyedileg töltött sajtos szélű pizza!

Ha étvágyat tudtunk csinálni az ebédjéhez vagy vacsorájához, mindenképp térjen be hozzánk vagy rendeljen telefonon vagy interneten!

Árlista

Étlap menüsor, alábbi linkekre kattintva megtalálhatod a választékunkat:

Leves

Pizza

Spagetti

Penne

Saláta

Öntett

Desszert

Üdítő

Vissza a lap tetejére

Elérhetőség

Gilbert Pizzéria Debrecen

4026 Debrecen Kálvin tér 8.

Telefonszám: 06 52 53 7373

E-mail: [email protected]

Nyitva tartás:

Hétfő-Csütörtökig:

11:00-től 22:00 óráig pizza és alacarte konyha,

rendelésfelvétel: 10:30-tól 21:45-ig

Péntek-Szombat:

11:00-től 23:00 óráig pizza és alacarte konyha,

rendelésfelvétel: 10:30-tól 22:30-ig

Vasárnap:

11:00-től 22:00 óráig pizza és alacarte konyha,

rendelésfelvétel: 10:30-tól 21:45-ig

Kiszállítás 11:00 órától!

Vissza a lap tetejére
0

Értékelések eddigi átlaga

0 értékelés

Helyszín
Ár/Érték
Személyzet
Ételek/italok

Értékeld Te is az üzletet!

Helyszín
Ár/Érték
Személyzet
Ételek/italok

Vélemények

Vissza a lap tetejére
  1. Főoldal
  2. Debrecen
  3. Vendéglátás
  4. Gilbert Pizzéria
Hovamenjek