header
Győr-Moson-Sopron
Komárom-Esztergom
Pest
Nógrád
Heves
Borsod-Abaúj-Zemplén
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vas
Veszprém
Fejér
Budapest
Jász-Nagykun-Szolnok
Hajdú-Bihar
Hajdú-Bihar
Zala
Somogy
Baranya
Tolna
Bács-Kiskun
Bács-Kiskun
Csongrád
Békés

Magyarország strandjai és élményfürdői

A starnd szó eredetileg vízpartokon, folyók, tavak, tengerek mentén kialakított fürdőövezetek megnevezése volt, mára azonban elfogadottan használják a mesterségesen kialakított, medencés fürdőkre is. A nyugati (elsősorban spanyol és olasz) mintákat követve nálunk is elterjedtek a modern élményfürdők, melyek csúszdákkal, élménymedencékkel, vízi attrakciókkal csábítják a fürdőzni, szórakozni és kikapcsolódni vágyókat. A fürdők extra szolgaltásokat is bevezettek a látogatók kényelme érdekében: masszázzsal, szaunával, szoláriummal és vendéglátóegységekkel is várják az érdeklődőket.

Magyarország strandjainak és élményfürdőinek száma oldalunkon 6