Domoszló
Domoszló Heves megyében, a Mátra déli lejtőjén fekszik.
Megközelíthető a 3-as főútról gépkocsival és távolsági busszal.
Fantasztikus környék, kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra.
Domoszló Árpád-kori falu, valamikor királyi birtok volt, az újvári vár részét képezte.
A feltételezések szerint Aba Sámuel fia, Domoszló herceg volt a település névadója.
A történelem során több birtokosa is volt. A 14. század elején a Domoszlai család őse Kompolti Gergely birtokolta.
A 16. század első felében örökösödési szerződés jött létre az Országh és a Kompolthi család között, mely arról szólt, hogy a Kompolthi család kihalását követően az Országh családé lesz Domoszló.
Ezt követően Török Ferenc, a Nyáry család, báró Baldacci és az Esterházy család tulajdonába került.
A falu védőszentje Szent Demeter.
Templomát már a 14. század első felében említik hivatalos iratok.
Mai formáját a 18. század első felében kapta meg.
Domoszló ideális hely mindazoknak, akik szeretik a természetet, a kirándulást, túrázást, szeretnének kicsit elvonulni a nagyvárosok pezsgő életéből. A síelők, téli sportok kedvelői is megtalálják itt a számításukat.
Kultúrtörténeti emlék a törökök által lerombolt középkori vár, az Oroszlánkő vár, ( ma már csak a romjai láthatók ) melyet a Kompoltiak erős várrá tettek és valószínűleg innen irányították az uradalmat is.
Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte ezt a várat.
A falu és környéke kiváló lehetőségeket biztosít kikapcsolódásra, feltöltődésre.
Közel van Gyöngyös, Kékestető, Galyatető, Parád, Eger, Egerszalók, Sirok, de kényelmesen elérhető Mezőkövesd, Szilvásvárad és a Szalajka-völgy is, ahol páratlan élményekben lehet részük a turistáknak.
Itt alakult meg a Road rockegyüttes, itt élt gyermekéveiben Bozók Ferenc költő, esszéíró.
Látnivalók
Római katolikus templom
Oroszlánkő ( Oroszlánvár )
Millecentenáriumi emlékpark