Szilvásvárad Étterem

Szilvásvárad községe Heves megyében található, Egertől alig 30 kilométerre helyezkedik el a Bükk hegység nyugati oldalán. Nagyszerű célpont kirándulni, túrázni és pihenni vágyóknak egyaránt. Az itt feltárt régészeti leletek alapján már 35-40000 évvel ezelőtt is lakott terület volt. Természeti szépségek és vadregényes környezet várja a településre érkezőket. Kiránduljanak egyet a Szalajka-völgyben, nézzék meg a szemkápráztató Fátyol vízesést, látogassanak el az Istállós-kői-barlanghoz vagy a Kalapat-hegyi kilátóhoz. Üljenek fel a Szilvásváradi Erdei Vasútra és járják be így a környéket, a felejthetetlen élmény garantált. Évente számos turista keresi fel ezt a páratlan vidéket, így színvonalas éttermek is várják a vendégeket.

Az egyik legnépszerűbb étterem a településen a Lovas Étterem, mely a Szalajka Völgy bejáratánál helyezkedik el. A tradicionális magyaros konyha és a nemzetközi gasztronómia legkiválóbb fogásaival várják a vendégeket, ezen felül pedig hal- és vadételeket, valamint egyedülálló módon, óriávasalóban készülő ételeket is megkóstolhatnak. Szintén a Szalajka-völgy közelében helyezkedik el a hangulatos Fenyő Vendéglő, mely házias ételekkel és a Szilvásváradon tenyésztett Sáfrány pisztrángos fogásokkal várják a vendégeket. Szintén nagyon kellemes étterem a Csobogó Étterem, melyek a hagyományos ételek mellett hal specialitásokkal várják a vendégeket.

Nincs is felemelőbb, mint egy kirándulással töltött nap után betérni egy hangulatos étterembe és elfogyasztani kedvenc ételét. Szilvásvárad éttermeiben jó hangulatú születésnapok, családi és baráti események lebonyolítására van lehetőség. A legtöbb étterem elfogad SZÉP kártyát, Erzsébet utalványt és meleg étkezési jegyeket, valamint bankkártyás fizetésre is van lehetőség.

Fedezze fel Szilvásvárad községét!

  1. Főoldal
Hovamenjek