Lébény
Lébény Győr-Moson-Sopron megyében, Győrtől északnyugatra helyezkedik el.
Megközelíthető az M1-es autópályán, az 1-es úton gépkocsival és a Volán távolsági járataival, de elérhető vonattal is.
Lébény korán lakott terület volt, a régészeti feltárások során az időszámításunk előtti 5. évezredből is kerültek elő leletek.
A mai Lébény területe - Tiberius császár hódításait követően - egykor katonai tábor és polgári település volt.
A rómaiak után a hunok, majd a gótok, a longobárdok, később az avarok éltek ezen a területen.
A település nevének első említése a 13. század első éveiből származik, ekkor Libin alakban írták.
Lébény a III. Frigyessel folytatott háborúk és a török hadjáratok miatt sokat szenvedett. A törökök kifosztották, feldúlták, a templom egy részét lerombolták, elmenekülktek innen a bencés szerzetesek is. A jelentős emberi veszteség miatt horvátokat és evangélikus németeket telepítettek ide.
A 17. században a jezsuiták tulajdonába került a lébényi apátság, melyet szépen felújítottak.
XIV. Kelemen pápa a 18. század második felében feloszlatta a jezsuita rendet, a Szent Jakab templom is gazdátlan lett.
A 19. század közepén súlyos tűzvész pusztított, nagy károkat okozott a településen.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban sokan vettek részt, az otthon maradottak közül sokakat a kolerajárványt vitt el.
A 19. század közepén Sina Jánosnak köszönhetően megépült a cukorgyár, mely a század végéig üzemelt.
A 20. század első éveitől jelentős fellendülés indult meg a városban. A növénytermesztést és az állattenyésztést magas fokon művelték.
A fejlődést sajnos megszakította az első világháború, ami nagyon sok emberi és anyagi áldozatot követelt.
A két világháború között igen nagy volt a Wenckheim-birtok nyomása a településre, az uradalom azonban a gazdasági világválságot követően eladósodott. A birtokot később a megalakult Földosztó Bizottság szétosztotta csaknem 500 család között.
Lébény egészen a ’70-es évekig önálló volt, majd összekapcsolták Mosonszentmiklóssal, ekkor Lébénymiklós lett a neve, majd Mecsér is idecsatlakozott. A ’80-as évek végén Mecsér és Mosonszentmiklós kivált és Lébény újra önálló nagyközség lett.
2013-ban várossá nyilvánították.
Kedvező elhelyezkedése miatt a turisták szívesen töltik itt szabadságukat.
A környék nagyon jó kirándulási lehetőségeket kínál. Közel van Mosonmagyaróvár, Győr, Hegyeshalom, de kényelmesen elérhető Pannonhalma és Fertőd is.
Lébényhez több híres ember köthető, többek között Losonczy György operaénekes, Nikisch Artúr karmester, Kováts István evangélikus lelkész, D.Szebik Imre evangélikus lelkész.
Látnivalók
Szent Jakab templom
Evangélikus templom
Szent Jakab Látogatóközpont
Pálos rendház
Szent Antal kápolna
Köztéri szobrok
Nepomuki Szent János
Szent Flórián
Szent Erzsébet