Nagyvázsony – éttermek, szállások, szórakozás

Nagyvázsony

A község Veszprém megyében, Veszprém és Tapolca között, gyönyörű környezetben a Vázsonyi medencében fekszik.

Megközelíthető a 77-es úton.

Nevét a Váson család nevéből kapta. A településnek sok tulajdonosa volt az évszázadok során. Mátyás idején a község és a vár visszaszállt a koronára. Hunyadi Mátyás Kinizsi Pálnak ajándékozta a települést, ami akkor már mezőváros volt. A török időkben kipusztult, majd német és magyar családok települtek be és építették ujjá.

A Zichy család uralta ekkor már a falut.

A falu közepén álló 500 évnél idősebb várat Kinizsi Pál külsőtornyos védőfalakkal, palotaszárnnyal egészítette ki. Nevéhez fűződik a falu határában a Pálos-kolostor is. Kinizsi újíttatta fel az árpád-kori Szent István templomot.

A második világháború előtt kereskedelmi tevékenység, iparos és gazdaélet volt jellemző a településen.

A téeszesítés és a kisipar felszámolása visszavetette a falu fejlődését.

A településben rejlő lehetőségek azonban új lendületet adtak. A vár feltárása, a vadászat, lovasjátékok élénkítették a turizmust.

Nagyvázsonyban fontos szerepe van a sportnak. Lovasklub, tenisz, futball klubok működnek. 

A község sok látnivalóval várja az ideérkező vendégeket, kedvelt turistacélpont.

A túrázás kedvelői is hódolhatnak itt szenvedélyüknek.

Kellemes, kényelmes,  különböző árfekvésű, panziók, vendégházak, turistaszállók várják vendégeiket.

A településhez köthető híres emberek között szerepel Kinizsi Pál hadvezér, Várnai Zseni írónő, Teddi Kollek politikus ( Jeruzsálem polgármestere )

Látnivalók

Schumacher ház – néprajzi kiállítóhely

Postamúzeum

Kinizsi vár ( a várárokban található az a bővizű forrás, melynek vize ma is a farkasvermet - egyetlen hazánkban - és a belső udvar víztárolóját táplálja )

Kovács múzeum

Pálos kolostor ( romjai ma is magasan állnak )

Szent István templom

  1. Főoldal
  2. Nagyvázsony
Hovamenjek