Pálháza
Pálháza Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, az ország legkisebb városa.
Megközelíthető a 37-es útról gépkocsival és távolsági busszal.
Pálháza területén már az őskorban is éltek emberek.
A 14. században a füzéri uradalom része volt, nevét először a 14. század végén említik hivatalos iratok.
Nevének eredete személynév „háza” végződéssel.
A településnek a történelem során több tulajdonosa is volt.
A 14. században Perényi Péter kapta meg Luxemburgi Zsigmondtól.
A 17. század második felében I. Lipót a várat tartozékaival együtt gróf Károlyi Lászlónak adományozta, aki a 20. század közepéig volt birtokosa.
A történelmi harcok során többször elpusztult. Hol a husziták, hol, a török csapatok dúlták fel.
A török idők után magyar lakosokkal népesült be.
A 18. század elején szörnyű pestisjárvány, majd tűzvész miatt néptelenedett el ismét a település.
A 18. század végére újra benépesült és magyar faluként szerepel.
A 19. század második felében megépült a Fűrészmalom - a mai Fűrészüzem. A kitermelt fa elszállításának megkönnyítése érdekében megépült egy keskeny nyomtávú vasút, mely az ország legrégebbi erdei vasútja.
A települések között a 18. század végén kezdődött el és a 20. század elejéig számos útvonal szilárd burkolatot kapott, részben kiépült a közvilágítás is.
A lakosság református vallású volt, a 19. század elején épült a református templom. A 20. század elején egytantermes iskolát kapott, majd a ’30-as évek elején kéttantermes iskolával bővült és megépült a kultúrotthon.
Az első világháború súlyos károkat és szenvedést okozott a lakosoknak.
Trianon után az ország peremére került, elvágva a felvidéki kapcsolatoktól.
A gazdasági fejlődés egy időre megtorpant és csak az 1950-es években indult be. Pálháza az állami Erdészet hegyközi központja lett.
Sportpálya létesült, kiépül a villanyhálózat, megnyílt a Perlit bánya, kiépült a vezetékes ivóvíz hálózat.
Újabb közintézményeket kapott a település, napköziotthonos óvoda, egészségügyi központ, általános iskola épült.
Bevezették a vezetékes földgázt és a szennyvízhálózat is kiépült.
A lakosság tiltakozása ellenére megszüntették a Bodrogköz-hegyközi kisvasúthálózatot, de az erdei vasút megmaradt. Felújították és ma egy fantasztikus utazásban lehet részük a turistáknak.
Pálháza 2005-ben lett város.
Pálháza környéke csodálatos kirándulási lehetőségeket biztosít.
Közel van a Zempléni Tájvédelmi Körzet, 16 km Sátoraljaújhely, 30 km Sárospatak, 9 km Füzér, de nagyon jó kirándulási lehetőség 100 km-es körzetben Aggtelek, Miskolc, Tokaj, ahol páratlan élményekkel gazdagodhatnak a turisták.
Látnivalók
Erdei Vasút
Perlitbánya
Római katolikus templom
Református templom
Görög katolikus templom