Palkonya
Palkonya Baranya megyében, Villány közelében helyezkedik el.
Megközelíthető az 58-as és a 60-as útról gépkocsival és távolsági busszal, de elérhető a Pécs-Magyarbóly vasútvonalon is.
Palkonya korán lakott volt, de nevét először a 13. század második felében említik hivatalos iratok. Ekkor Polkona, Polkuna alakokban írták.
A 13. század végén a Győr nemzetséghez tartozó Óvári Konrád volt a földbirtokos. A birtokot a 13. század végén Lőrinc nádor fia kirabolta és elpusztította.
A 14. század elején Konrád unokáinak tulajdona lett.
A történelem során több birtokosa is volt.
A török időkben a lakosság száma jelentősen csökkent.
A 18. században német telepesek érkeztek a faluba, de betelepült néhány horvát és szerb család is.
A település mai is hűen őrzi a 18. századi építészeti kultúrát.
A lakóházak jelentős része műemlék, ezt a házakon elhelyezett „Védett” felirat jelzi és egyben a házak dísze is.
A festői környezet, a csend és nyugalom, a természet közelsége igazi felüdülést nyújt a látogatóknak.
A halastó kiválóan alkalmas a horgászok kikapcsolódására.
Lehet kirándulni, gyalogtúrázni, de lehetőség van kerékpáros túrázásra is.
A település programjaiban is őrzi a hagyományokat, minden évszak tartogat meglepetést. Áprilisban gasztro fesztivál, májusban halászlé-főző verseny, majd a „Pünkösdi Nyitott Pincék”, augusztusban az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál, novemberben lampionos felvonulás és még számos színvonalas rendezvény várja a látogatókat.
Palkonya a Villányi borvidék részét képezi. A családi borászatok igen népszerűek, finom boraikkal egész évben csalogatják a turistákat.
A környék is kiváló lehetőségeket kínál. 27 km Pécs, 38 km Mohács, 25 km Harkány, 48 km Orfű, 7-8 km Villány, 18 km Siklós, ahol további nevezetességek, kikapcsolódási lehetőségek és fantasztikus élmények várják a vendégeket.
Látnivalók
Szent Erzsébet templom
A Palkonyai pincefalu
Palkonyai közösségi Herbárium
Szent Bertalan kápolna
Védett házak
Tájszoba