Tamási
Tamási Tolna megyében, a Koppány patak völgyében fekszik.
Megközelíthető a 61-es és a 65-ös úton gépkocsival és távolsági busszal.
Tamási területén már az őskorban éltek emberek, erről tanuskodnak a csaknem 4000 éves bronzkori leletek.
Nevét védőszentjéről, Szent Tamásról kapta.
Tamási várát először a 14. század elején említik hivatalos okiratok.
A történelem során több birtokosa is volt, egyik tulajdonosuk a Tamási család - a várról kapta a nevét.
Ezután a Lorántffyak, a Szekcsőiek, az Ujlakiak, majd a Héderváriak tulajdona volt.
A 16. században török kézre került, majd a 17. század végén visszafoglalták Bádeni Lajos csapatai.
Ezt követően az Esterházy családé lett, akik a magyarok mellé németeket telepítettek a területre, ennek köszönhető, hogy a mezőgazdaság virágzásnak indult.
A Rákóczi-szabadságharcot követően a rossz állapotban lévő vár lebontásra került, ezekből a kövekből épült fel a jelenleg magántulajdonban lévő Miklósvár vadászkastély.
A 18. század ’30-as éveiben már mezőváros volt és a környék vásárközpontja lett.
A 19. században a fejlődés csak részelegs volt, mivel a vasútvonalak nem érintették a települést.
Ipara sem volt jelentős, csak a mezőgazdaság kiszolgálását biztosító helyi ipari tevékenység alakult ki.
A két világháború között sem igazán fejlődött, ez meglátszik a város arculatán is. A ’60-as évektől azonban a szocialista városfejlesztésnek köszönhetően új üzemek, intézmények, lakótelepek épültek, 1984-ben kapott ismét városi rangot.
Tamási legfőbb turisztikai vonzereje a modern, élményelemekkel, medencékkel, szaunavilággal rendelkező termálfürdő, de nagyon sok látnivaló van a városban.
A környék is számos kikapcsolódási lehetőséget kínál. 50-60 km-es körzetben elérhető a Balaton, Dombóvár, Kaposvár, Szekszárd, ahol további fantasztikus élményekkel gazdagodhatnak a vendégek.
A város több hírességet is magáénak mondhat, többek között Túrmezei Erzsébet költő, Lippai Tamás festőművész, Dávid Ibolya politikus, Csuhaj Tünde tojásdíszítő, keramikus, Csallány Gábor régész, Cser László jezsuita költő, Gőgös Ignác asztalos ( pártmunkás is volt ), Würtz Ádám festőművész, Osvárt Andrea színésznő.
Látnivalók
Termálfürdő
Esterházy-vadászkastély
Miklósvár
Rozália-kápolna
Római katolikus templom
Pacsmagi természetvédelmi terület
Gyulaji erdő
Vadászmúzeum
Hősök kertje
Henyei-kápolna
Szent Hubertus Kápolna