Tiszacsege
Tiszacsege Hajdú-Bihar megyében, a Hortobágytól 30 km-re helyezkedik el.
A „Hortobágy kapuja”-ként is emlegetik.
A Tisza, a fantasztikus környezet ideális kikapcsolódási helyszín a turistáknak.
Megközelíthető több irányból közúton gépkocsival és távolsági busszal, de Ároktő felől komppal is elérhető.
A település már az Árpád-korban létezett, neve személynévből – a Csege névből – alakult ki.
Nevét először a 11. század közepén említik hivatalos iratok. A 13. században Csegén már rév működött, az átkelőktől vámot szedtek és a településnek volt halászati joga is.
A 13. század végén területe jelentősen megnőtt, mivel Szilesd falu határát is hozzá csatolták.
A történelem során több birtokosa is volt. A 13. század közepén a Püspöki egyházé, a 14. század első felében Károly Róbert birtoka volt.
Csegén fontos marhakereskedelmi útvonal is áthaladt.
Tekintettel arra, hogy a város a Tisza partján helyezkedik el, nagyon sok a vizes kikapcsolódási lehetőség.
A Csegei Halászcsárda finom halételekkel várja a betérő vendégeket.
A termálfürdő egész évben várja a pihenni, felfrissülni vágyókat.
Csegén fesztiválok, Tiszavirágzás és fantasztikus természeti környezet segíti a regenerálódást.
Közel van a Hortobágyi Nemzeti Park, de ha kirándulni szeretnének, kényelmesen elérhető a Tisza-tó, Debrecen, Mezőkövesd, Abádszalók, melyek élményekkel és rengeteg látnivalóval várják a turistákat.
Tiszacsegéhez több híres ember köthető, pl. Papp József az ELTE docense, Dr. K. Kovács László néprajzkutató.
Látnivalók
Tiszacsegei rév
Zsellérház múzeum
Tüzes-ól
Református templom
Termálfürdő