Zirc
Zirc Veszprém megyében helyezkedik el, a „Bakony fővárosa”-ként is emlegetik.
Festői környezetben fekszik, az ország legmagasabban fekvő városa.
Számos nagyváros kényelmesen elérhető, többek között Veszprém, Pápa, Győr. A Balaton 35 km-re van a településtől.
Zirc történetének kezdete a 12. századra tehető, nevének említésére ekkor került sor hivatalos okiratban, Siric alakban.
A ciszterciek első apátsága lehetett a névadó, melyet III. Béla alapított a 12. században és nagyon fontos szerepet töltött be a ciszterci apátságok között.
A középkori iratok alapján Bakonyi Apátság néven szerepel. A ciszterciek kiváltságai megyegyeztek a franciaországi kiváltságokkal. A templom és a kolostor megépítését III. Béla fia, Imre király támogatta. A király a templomban oltárt létesített jelezve, hogy az apja által biztosított jogokat az ő uralkodása alatt is megkapják a ciszterciek.
A ciszterci rend és a szerzetesek alkotómunkája gazdasági és szellemi téren egyaránt kiemelt szerepet töltött be, évszázadokon át meghatározó volt.
A török időkben Zirc is súlyos sebeket kapott, szinte teljesen megsemmisült.
Lakói és a szerzetesek elmenekültek, csak romok maradtak.
A 18. században kezdték megteremteni a betelepítés feltételeit.
Jobbágytelkek alakultak, ezeket német nyelvterületről érkező családoknak adták. Barokk templom, klasszicista monostor épült, ezzel egyidőben a lakóházak építése is megkezdődött.
Zirc a 19. századra a térség és a ciszterci rend központja lett.
További középiskolák létesültek, a század második felében megkezdődött a szerzetes tanárok képzése. Később felsőfokú képzéssel bővült.
A századfordulóra a Magas-Bakony jelentős települése lett.
Az 1848-49-es szabadságharcot követően Zirc járási székhely lett.
Jelentős volt az erdőgazdálkodás, az állattenyésztés, a földművelés, de emellett megjelentek a kőművesek, az ácsok, a kőfaragók, az asztalosok és más iparosok.
A 20. század elejére elkészült az Erzsébet Kórház, a fiúiskola, a leányiskola és az óvoda is, elkezdődött a polgárosodás.
Mozgalmas társadalmi és kulturális élet jellemezte, számos egyesület működött itt.
A nyugalmas élet a II. világháború végéig tartott. Ezt követően az iskolákat és a közösségi létesítményeket államosították, az apátsági birtokokat kiosztották, az apátság épülete új szerepet töltött be, járási szervek foglalták el. A hatalmas könyvtár azonban megmaradt, ez később az Országos Széchenyi Könyvtár alá került.
A lakosság létszáma folyamatosan nőtt, a Dudari Szénbánya számos munkalehetőséget biztosított. A munkásoknak lakásokat építettek, az infrastruktúra megfelelő volt, minden szükséges feltétel adott volt a hatékony termeléshez.
Újabb iskolák, óvodák létesültek.
A 70-es évektől kiköltöztették az intézményeket, visszaállították az eredeti műemlék állapotot.
A rendszerváltást követően az épületegyüttest felújították, az arborétum ismét a Ciszterci Apátság tulajdona lett.
A csodaszép környék mára kedvelt turisztikai célpont.
Fantasztikus műemlékek, természeti értékek és számos kikapcsolódási lehetőség várja a feltöltődni vágyó turistákat.
A Zirci Arborétum egyedi értéke a városnak, a Föld minden tájáról található itt cserje és fa, erdők, tisztások váltogatják egymást.
Számos hírességgel büszkélkedhet a város, akik vagy itt éltek, vagy maradandót alkottak az utókor számára.
Többek között Újfalussy Márton az első apát, I. András király, Vesztergom Andrea költő, Hullan Zsuzsa színésznő, Szabó Tamás József püspök, Schranz Lajos festőművész, Borenich Péter rádiós szerkesztő, Galambos János matematikus, Bér Júlia festő-grafikus, Reguly Antal nyelvész és még sokan mások.
Látnivalók
Zirci Apátság
Apátsági templom
Reguly-könyvtár
Agrárműszaki gyüjtemény
Zirci Arborétum
Pintér-hegyi tanösvény
Eperjes Tanösvény
Szarvas-tó
Mayer-tó
Fiatalító forrás
Kifolyós-kút
Szarvas-kút