Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
@ 254 szálláshelyet biztosít számodra
Találatok száma: 254 találat Balatonalmádi településen
A Kristóf Motel Balatonalmádin, a Véghely Dezső utca 8. szám alatt helyezkedik el. Szomszédságunkban található a Wesselényi Strand, ahol remekül fel tudnak töltődni.
A Yacht Camping Balatonalmádin, a Véghely Dezső utca 18. szám alatt található. Sokféle szálláslehetőség közül lehet választani, a városközpont pedig csupán 10 perc séta.
Az Almádi Apartman Balatonalmádiban csodás környezetben kínál jól felszerelt, kényelmes szállást 12 főnek egész évben, ingyenes internettel és parkolással.
Az Egzotikus Kert Apartmanház Balatonalmádin, a Gólya utca 7. szám alatt helyezkedik el.
Szállásunk az Öreg hegyen, csendes, nyugodt zsákutcában egy botanikus kertben található pálmafák között.
A Gutenberg Villa Balatonalmádin, a József Attila utca 37. szám alatt található. Minden vendégünk ingyenesen megkapja a Balaton Best kártyát, mellyel 40 % kedvezménnyel vagy ingyenesen látogathatóak a...
A Nereus Park Hotel*** Balatonalmádiban a 71. számú útról jól megközelíthető helyen található. A szálloda közvetlenül a Balaton partján, egy 2 hektáros parkban, a Balatoni Kerékpárút mellett fekszik.
A színvonalas Ramada AURORA Hotel & Resort Lake Balaton Balatonalmádiban, a vízpart közelében, saját étteremmel, wellness szolgáltatásokkal várja Vendégeit.
A saját étteremmel és wellness részleggel rendelkező, vízparti Hotel Monopoly Balatonalmádiban kínál minden igényt kielégítő szállást üdülni vágyó Vendégeinek.
A(z) Emilia Vendégház Balatonalmádi településen, Mikszáth utca 9 szám alatt várja vendégeit. A vendégházak kedvező árú, kulturált szobákkal rendelkeznek, így a(z) Emilia Vendégház is kiváló választás ...
Balatonalmádi egy nagy ütemben fejlődő város Veszprém megyében, mely székhelye a Balatonalmádi járásnak. A rendkívül gyors fejlődést a közelben elhelyezkedő megyeszékhelynek, Veszprémnek is köszönheti részben. A városnak rendkívül jó az elhelyezkedése, ugyanis a Balaton északkeleti öble közelében elhelyezkedő Öreg-hegynek a tóra leereszkedő lejtőjén fekszik. A város része még Vörösberény, Budatava és Káptalanfüred is. A rendkívül jó elhelyezkedésnek köszönhető, hogy Balatonalmádi nagyon változatos látnivalókkal rendelkezik, így a legjobb választás lehet az újdonságokra vágyóknak. Érdemes ellátogatni a Szent Jobb Kápolnába, megnézhetjük a “Kézfogás” Európa Szoborparkot, a Szent Ignác Templomot, a Csere-hegyi kilátót vagy akár sétálhatunk egyet a Köcsi-tó Tanösvényen.
Érdemes a városba hosszabb időre megszállni, hogy minden érdekes látnivalót meg tudjunk nézni. Erre a szállások is fel vannak készülve, így Balatonalmádi bővelkedik kényelmes, otthonos és igényes szállásokban. A Villa Nautika a családi vakáció tökéletes helyszíne lehet, ugyanis tudunk bográcsozni, grillezni, rendelkezik saját kültéri medencével, élménymedencével és játszótérrel. A kert hangulata kicsiknek és nagyoknak is egyaránt tökéletes élményeket biztosíthat. Ha a Balatonhoz közelebbi szállást keresünk, akkor jó választás az Angyal Villa, ami 200 méterre található a Balatontól. A 3 szintes nyaraló szinte mindenkinek az igényeit figyelembe vette, ugyanis igény szerint használható asztalitenisz pálya, van kültéri medence, függőágy, napozóágy, grillezési lehetőség. Találhatunk a városban olcsóbb szálláshelyet is, ha a Villa Nautika vagy az Angyal Villa árai nem a mi pénztárcánkhoz van szabva. Kellemes pihenésnek és kikapcsolódásnak adhat helyet a Csalintos Apartman vagy az Abbázia Apartmanház. Az Abbázia Apartmanház csupán 200 méterre van a Balatontól, úgyhogy aki szereti a balatoni kilátást, a víz közelségét vagy a fürdőzést a tóban, annak tökéletes élményeket nyújthat a szállás.
Természetesen a városban a fizetési lehetőségek terén mindenhol nagyon rugalmasak, ugyanis a legtöbb helyen elfogadnak SZÉP kártyát, fizethetünk bankkártyával vagy előre is tudjuk utalni a pénzt. A rendkívül sok programlehetőség és a változatos szálláshelyek miatt igazán érdemes ebben a városban megszállni, ugyanis itt nem lehet unatkozni. Mindig találunk igényeinknek tökéletesen megfelelő szállást, programot, látnivalót.