Bugac – éttermek, szállások, szórakozás

Bugac

Bugac nagyközség a Duna – Tisza között az Alföldön, Bács-Kiskun megyében, a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekszik, Kecskeméttől 40 km-re. A megye hatodik legnagyobb területű települése.

A település nevét a „Buga” szóról kapta, mely bikát jelent.

Megközelítése:

Közúton - az 5-ös főút, M5-ös autópálya - egy mellékúton, és az 54-es főút felől szintén mellékúton közelíthető meg. Tömegközlekedéssel a Kunság Volán autóbuszaival érhető el.

Története:

A település neve 1391-ben jelent meg először hiteles okiratban, feltehetőleg a tatárjárás után idetelepült kunok alapították.

Helyén az Árpád-korban egy több négyzetkilóméteres  kiterjedésű, kőházakból álló, virágzó település volt, melynek középpontjában egy bazilika és egy monostor állt.

A 16. századtól kezdve egészen 1950-ig Kecskemét város határához tartozott.

1950. január 1-jén vált önálló településsé.

1989-ben pedig Bugac és  Bugacpusztaháza elváltak egymástól.

Látnivalói:

Pásztormúzeum: Kerényi József tervezte. 1975-ben épült. Az épületben a puszta történetéről, a pásztorok életformájáról, eszközeiről, díszítőművészetéről látható kiállítás.

A szabadtéri múzeum területén gulyások és juhászok szállásai, cserényei láthatók.

Buzsik-csőszház: A Kiskunsági nemzeti Park Vendégháza

Helytörténeti gyűjtemény

Alföld-fásítási gyűjtemény: az alföldi erdők élővilágát, az erdőművelés eszközeit, az erdőgazdálkodás tudósait mutatja be.

Bugaci csárda – nádtetős épület

Római katolikus ( Szent István ) templom

Római katolikus ( Szent Anna ) templom

Lourdes-i barlang

Református templom

Millenniumi emlékpark

Kecskeméti Kisvasút

A település vonzza a turistákat, mivel a hagyományőrzés újból nagy szerepet kapott. Látványos lovasbemutatók, a csikósok pattogó ostorcsattogása lenyűgözi a városi embereket. A puszta múltidéző hangulata gondtalan kikapcsolódást biztosít.

  1. Főoldal
  2. Bugac
Hovamenjek