Csákvár
Csákvár fantasztikus környezetben, Fejér megyében fekszik, „ a Vértes fővárosa”- ként is emlegetik.
Megközelíthető az 1-es főúton és a 811-es úton gépkocsival és a Volán távolsági járataival.
Csákvár korán lakott település volt, a II. században a rómaiak által elfoglalt terület már akkor virágzott. Fontos találkozási pontja volt két római útnak is.
A „Várdomb” körül római kori sírok kerültek feltárásra.
Csákvár nevének első írásos említése a 12. és a 13. században merült fel hivatalos iratokban Sac..castrum , Chakwara, majd Chaak-Vara alakokban.
Írásos emlékek alapján a 14. század első felében már volt itt plébánia, papja pedig Márton volt.
A római katolikus templomnak eredetileg egy tornya volt, mai alakját később nyerte el.
A magyarok a honfoglalást követően telepedtek meg itt. A krónika szerint Árpád fejedelem Elődnek adta a Vértes keleti részét, majd Előd fia várat is építtetett, mely később unokája, Csák tulajdona lett.
A várat I. András leromboltatta. A várat körülvevő település a 15. század közepén Gesztesvárral együtt Újlaky Miklós erdélyi vajda birtoka lett.
A településnek a történelem során számos birtokosa volt, majd házasság révén Gróf Esterházy Miklós nádor tulajdona lett, aki felvirágoztatta. Templomot, kastélyt építtetett és nagy gazdaságot hozott létre Csákváron.
A török megszállás idején elnéptelenedett, majd teljesen megsemmisült.
A török hódoltság megszűnését követően visszatelepült a lakosság.
Az idetelepült emberek jórészt reformátusok voltak. Volt evangélikus közösség is, de nagyon kis létszámmal, azonban templomot ők is építettek.
Minden felekezet saját iskolát üzemeltetett.
A lakosság nagyobb része földműves volt, másik része iparosokból és kereskedőkből tevődött össze. Volt lakatos, csizmadia, asztalos, bognár, fazekas, hentes, kádár, kovács, kőműves, pék és mészáros is.
A Rákóczi szabadságharcot követően állandó katonaság állomásozott itt, melynek terhe a lakosságot sújtotta.
A 18. század végén mezővárosi rangot kapott.
A 19. század első felében megépült a Quartély-ház”, ez lett a laktanya, majd később a szerzetes nővérek szociális otthona.
Csákvár politikai szempontból fontos szerepet töltött be. 1848-ban népképviseleti, majd országgyűlési választókerület központja volt.
Az első és második világháborút is nagyon megszenvedte a lakosság. Sok emberi és anyagi áldozatot követelt, a németek és az oroszok teljesen kirabolták.
A háború után a lakosság erőfeszítéseinek köszönhetően megkezdődött a helyreállítás. Az Esterházy birtok állami tulajdonba került.
A földosztáskor több mint 500 család kapott ingatlant és több mint 300 családnak adtak ki házhelyet.
A ’70-es években az Esterházy-kastélyban létrehoztak egy 400 ágyas gyógyterápiás intézetet.
Ezt követően új lakótelepek épültek, utak, orvosi rendelő, sportlétesítmény, óvoda és iskola, majd 2001-ben új községháza épült.
2013. július 15-én lett város.
Csákvárhoz számos híresség köthető, akik itt születtek, itt éltek, vagy itt időztek hosszabb ideig a városban. Csokonai Vitéz Mihály költő, Csányi László karnagy, Tersztyánszky Ödön kardvívó olimpikon, Paulini Béla a magyar műmese megteremtője és a Háry János szövegkönyvének írója, Vértesy János honvédfőhadnagy.
Látnivalók
Vértes Múzeum
Esterházy-kastély
Lőportorony
Gessner-ház
Láprét
Fazekasház