Cserépfalu – éttermek, szállások, szórakozás

Cserépfalu

Cserépfalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Eger közelében, gyönyörű természeti környezetben helyezkedik el.

Megközelíthető a 3-as és a 25-ös útról gépkocsival és távolsági busszal.

Cserépfalu korán lakott település volt. 

Nevének első hivatalos említése a 13. század közepéről származik, bár már a 12. századra visszavezethető adatok is vannak. Ekkor Cheryp alakban került említésre.

Nevét feltételezhetően alapítójáról, Crispinusról kaphatta.

A történelem során számos birtokosa volt. Katapán egri püspök, volt királynéi birtok is, Berzeviczi Pohárnok István, a Rozgonyiak, később pedig a Báthoryak.

A Báthory család idejében a falu lakói református hitre tértek át.

A 16. században, Eger eleste után rövid időre török kézre került.

Ezt követően is sokszor változtak a birtokosok.

A 20. század elején, a gazdasági válság idején a szegényebb lakosság létrehozott egy barlanglakásos közösséget.

A háború számos emberáldozatot követelt, melyet sikerült kihevernie a falunak. A mezőgazdaság átszervezése azonban jelentős népességcsökkenést eredményezett.

A rendszerváltást követően kevesebben hagyták el a falut, a lakosság száma ismét nőtt. Fejlődött az infrastruktúra, szaporodtak a hétvégi házak, ideális pihenőhellyé nőtte ki magát.

A fantasztikus környék, a falusi hangulat, az eredeti állapotban megmaradt tornácos házak, a pincesorok a régmúlt időket hozzák vissza.

A természet kedvelőienk tökéletes feltöltődési helyszín.

Programokban sincs hiány. Egész napos kirándulások, bor és nótatúrák, az Ördögtorony tanösvény kiváló kikapcsolódási lehetőség.

Jó kirándulási lehetőség a környéken a 45 km-re lévő Lillafüred, a 20 km-re lévő Eger, az 57 km-re fekvő Miskolc, a 17 km-re lévő Mezőkövesd, a 40 km-re fekvő Egerszalók és az 5 km-re elérhető Bogács is.

A Bükki Nemzeti Park fantasztikus lehetőségeket biztosít a turistáknak.

A település híres szülötte Cserépfalvi Imre könyvkiadó.

Látnivalók

Mész-tető

Cserépi-legelő

Oszlai tájház

Ódorvár

Ördögtorony

Túrbucka

Millenniumi kilátó

Barlanglakások

Tornácos parasztházak

Art Galéria és Fazekasház

Subalyuk Múzeum

Berezdi sétány

Honfoglalási emlékmű

Kőporlyuk

Cserépfalvi Imre emlékszoba

Református templom

120 és 150 évnél idősebb Közönséges gyertyán

  1. Főoldal
  2. Cserépfalu
Hovamenjek