Répáshuta – éttermek, szállások, szórakozás

Répáshuta

Répáshuta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, gyönyörű környezetben, a Bükki Nemzeti Park területén, a Bükk lejtőjén helyezkedik el.

Megközelíthető Miskolc felől a 3-as főútról, Eger felől a 25-ös útról gépkocsival és autóbusszal.

A település nem tekint vissza több évszázados múltra, alig több mint 200 éves.

Nevét - Ila Bálint történész véleménye alapján - abból eredeztetik, hogy a kiirtott erdők helyére a lakosok takarmányrépát ültettek.

Répáshuta bár fiatal település, de környéke a jégkorszak utolsó szakaszában már lakott volt.

A hegység patakvölgyei kereskedelmi és katonai útvonalak voltak.

A mezőgazdaság számára kedvezőtlen talaj, a hűvös időjárás nem volt vonzó a letelepedésre.

Az első lakosok csak a 18. században települtek ide.

A megélhetést az erdő fái adták, a fakitermelés volt az elsődleges megélhetési forrás.

A 18. században a kincstári erdők hasznosítása került előtérbe. Ezzel egyidőben honosodott meg az üveggyártás a faszén és a mészégetés.

Ennek köszönhetően a 18. század elején megkezdte működését az első bükki üveghuta. A 18. század végén megnövelték az üveghuták számát. A Bükk Répás erdőrészén is ekkor kezdődött meg a fakitermelés. Több üvegkészítő költözött ide Kőhuta és Hutabércről, ekkor lett a település neve Répáshuta.

Az első telepesek Morvaországból, Szepességből, Gömör és Zólyom megyéből, Csetnekről jöttek ide.

Az üveghuták környékén lakók száma egyre bővült.

A 20. században megszűnt az üveggyártás, de az itt élők életmódja és hagyományos tevékenységi formái megmaradtak.

Továbbra is az erdő volt a legfőbb megélhetési forrás, talaja nem volt alkalmas önellátásra,  az erdőből nyert termékeket cserélték be gabonára, élelmiszerekre. Jelentős bevételt biztosított a mészégetés is.

A II. világháború után jelentősen megváltozott itt az élet, megnyílt az út a fejlődés felé.

Iskolát bővítettek, kultúrház épült, több közintézmény létesült.

A villany bevezetése új lehetőségeket biztosított a falunak.

Mozi, rádió, TV működött. Egyre többen építkeztek, ezzel megváltozott a falu képe is. Emelkedett az életszínvonal, javult az infrastruktúra szabadidőpark került kialakításra.

A gyönyörű környezet vonzza a turistákat.

Kirándulni, sportolni vágyóknak és mindazoknak akik szeretik a természetet kiváló kikapcsolódási helyszín.

Sok túraútvonal, tanösvény várja a természetjárókat. Kőbalta Tanösvény, a Tárnics Tanösvény, a Rejteki Természetismereti Tanösvény, Pénz-pataki víznyelőbarlang nyújt teljes kikapcsolódást.

A Bükk-fennsíkon a hegyi rétek csodálatos látványban részesítik a látogatót.

A túrázókat nemcsak a festői táj, hanem a híres lipicai ménes látványa is elkápráztatja.

Télen sípálya, szánkópálya fogadja az érdeklődőket.

Környéke is sok érdekes látnivalót kínál.

Bánkúton a síparadicsom, Bogácson a termálfürdő, Borsodgeszten a sóbarlang, Bükkábrányban az arborétum, Lillafüreden a Szent István és a Szent Anna barlang, a Hámori-tó és a kisvasút mind maradandó élményt nyújtó látványosságok.

Mára kedvelt turistacélponttá vált. A településen és környékén kényelmes szálláshelyek, barátságos vendégházak, hangulatos vendéglátó egységek várják a turistákat, gyönyörű környezetben.

Szlovák gyökereit máig őrzi.

Látnivalók

Balla barlang

Tájház

Tanösvények

Sípálya

  1. Főoldal
  2. Répáshuta
Hovamenjek