Nagyvisnyó
Nagyvisnyó Heves megyében, festői környezetben fekszik. A településen áthalad a Nagyvölgy-patak és a Szilvás-patak.
Elérhető az M3-as autópályáról Eger és Miskolc felől is gépkocsival és távolsági busszal.
A település korán lakott volt, de csak a 12-13. században említik hivatalos iratok. Több alakban is írták, többek között Vyznyo, Wisna és Wysnyo alakokban.
A történelem során számos tulajdonosa volt. Kezdetben a Bél nemzetség birtoka, majd folyamatosan váltakoztak a földbirtokosok.
A településen a 16. században a református vallásúak voltak többségben, a 17. század elejétől önálló református egyház működött a faluban. A mai műemlék templom a 19. század első éveiben épült.
A 18. század második felében kezdte meg működését a palakőbánya, mely sok ember megélhetését biztosította és a 20. század első évtizedéig üzemelt.
A fekete mészkő bányát - a fekete mészkő az építkezések fontos lábazati anyaga volt - a 20. században védetté nyilvánították.
Az itt élők hűen ápolják a hagyományokat. Az lakók elsősorban palócok voltak. Hosszú ideig jellemző volt itt a kendertermesztés, sok éven keresztül működtek fonóházak, melyek az itt termesztett kendert dolgozták fel. A 20. század második felében, a TSZ-ek megalakulásával azonban megszűnt.
Nagyvisnyó az aktív pihenésre, a természetbe vágyók tökéletes célpontja.
A Bükk-hegység, a Bükki Nemzeti Park, a fantasztikus természeti környezet, a kulturális rendezvények, koncertek, színházi előadások életre szóló élményben részesítik a látogatókat.
A környék is kiváló kirándulási lehetőségeket kínál.
Közel van Miskolc, Eger, Egerszalók, Kazincbarcika, Lillafüred, Szilvásvárad, Szalajka-völgy, ahol további fantasztikus látnivalók várják a turistákat.
A település híres szülőtte Oláh Aranka festőművész.
Látnivalók
Református templom
Falumúzeum
Turistaút
Mihalovics bánya