Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A MÁV Gyógyház Harkány településen, Bajcsy-Zsilinszky utca 2 szám alatt várja vendégeit. A szobák saját, szépen felújított fürdőszobákkal rendelkeznek, valamint kábeltelevízió is található bennük.
A Szilencium Panzió Harkány központjában, mégis csendes helyen található a Kölcsey tér 32 szám alatt. A szobák mindegyike rendelkezik fürdőszobával, WC-vel, hűtőszekrénnyel és TV-vel.
Az Oberhauser Apartmanház Harkányban, a termálfürdőtől nem messze kínál kényelmes jól felszerelt szállást, parkosított kerttel, grillezőhellyel, 8 főnek.
A Well Hotel Harkányban nyújt kényelmes szállást. A hotelnek saját étterme van. A gyógyfürdő kellemes kikapcsolódást nyújthat 200 m-re. SZÉP Kártya elfogadóhely.
Pihenni és gyógyulni vágyó Vendégeit várja Harkányban, a fürdő közelében az otthonos Hóvirág Apartmanház, jól felszerelt konyhával. SZÉP Kártya elfogadóhely.
Harkányi gyógyfürdőtől 1 km-re található a Rosa Apartmanház, ami egész évben várja Vendégeit. Zárt udvarban parkolhat, grillezhet. Ingyenes WIFI elérés.
Harkányban a gyógyfürdő közelében otthonos szállást kínálnak 10 fő részére az Erzo Apartmanok. Zsigmondy sétány 500 m-re található. SZÉP Kártya elfogadóhely.
A Dráva Hotel Thermal Resort Harkány legexkluzívabb és legjobban felszerelt szállása, ahol minden igényt kielégítő környezetben, luxus szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket.
A Hotel Korona Termal Harkány településen, Bajcsy-Zsilinszky utca 4 szám alatt várja vendégeit. A szálloda éppen a híres Harkányi Gyógyfürdő főbejáratával szemben található.
Harkány városa Baranya megyében található, alig 25 km-re Pécs városától. A Villány-hegység lábánál található település, kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően remek kirándulási lehetőségekkel kecsegtet. Harkány nevét először egy 1323-as oklevélben elmítették először, mely mindig királyi udvarnokok földje volt. Harkányt a török időkben is lakták, a megmaradt lakosok földművelést és szőlőtermesztést végeztek. 1814-ben a Batthyány család a mocsarak lecsapolásába kezdett, hogy állatait legelőkhöz juttassa, majd egy 1823-as lecsapolásnál egy Pogány János nevű jobbágy a mocsárból feltörő meleg vízben áztatta fájos lábait, mely meggyógyította azokat. Ennek hamar híre ment a környéken is, így 1824-ben meg is kezdték a fürdő kiépítését, a termálvízre pedig 1828-ban került épület. Harkány ma is a turizmusból él, rengeteg szállás, köztük hotelek, apartmanok, panziók és vendégházak várják a városba érkezőket.
A magasabb színvonalú hotelektől kezdve a hangulatos panziókon át, az egyszerűbb magánszállásokig széles a választék. Ha pénztárcája engedi és olyan szállást keres, ahol csak a feltöltődésre kell koncentrálnia, jó választás a Wellness Hotel Kage, a Thermal Hotel Harkány, a Baranya Hotel Harkány vagy a Dráva Hotel Thermal Resort. Amennyiben pihenését inkább egy hangulatosabb panzióban képzelte el, úgy remek döntés lesz a A16 Panzió vagy az Emma Panzió. Családdal, baráti társasággal érkezőknek, akik csak inkább egymás társaságát élveznék, remek pihenési lehetőséget biztosít egy jól felszerelt apartman vagy vendégház. Kellemes kikapcsolódást biztosít a Casa Amicalis, a Zora Apartman, a Hangulat Vendégház, a Csaba Apartman, az Edit Apartman vagy a Kanzamár Apartman, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.
Az említett szállásokon felül is bőséges a választék, így biztosak vagyunk benne, hogy minden korosztály megtalálhatja az igényeinek legmegfelelőbb szállást. A legtöbb szállás elfogad SZÉP kártyát, ezzel is megkönnyítve a városba érkezők választását. Javasoljuk, hogy legyen elővigyázatos és körültekintő a a szállásokat illetően. Oldalunkon minden részletes információt megtalálhat a a harkányi szállásokkal kapcsolatban. Ha további információra van szüksége vagy foglalni szeretne, forduljon hozzánk bizalommal és hívja a megadott telefonszámot, szívesen segítünk!