Mándok – éttermek, szállások, szórakozás

Mándok

Mándok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben fekszik.

Megközelíthető a 4-es útról gépkocsival és távolsági busszal, valamint a Mátészalka-Záhony vasútvonalon.

Mándok nevének első említése a 14. században merült fel hivatalos iratokban, ekkor Mandok formában írták.

Tulajdonosai a Losoncziak voltak.

A történelem során többször gazdát cserélt.

A 16. században a Forgáchok birtoka volt, tevékenységük egészen a 20. századig követhető.

A török időkben szerencsére nem pusztult el, a harcok elkerülték, így az itt élők békésen vészelhették át a török pusztításokat.

A lakosság legfőbb megélhetési forrása a mezőgazdaság volt, de megmutatkoztak az ipar első jelei is.

A 16. század végén Rudolf király vásártartási joggal ruházta fel a várost.

Bár lakóinak száma nem volt alacsony, a Kárpátokból jobbágyokat telepítettek Mándokra.

A 17. század közepén fatemplom épült, ez ma a Szentendrei skanzen értékes részét képezi.

A 18. század első felében mezőváros lett, az itt élők polgárjogot kaptak.

Ezzel nagyarányú fellendülés vette kezdetét. Mándok lett a Forgách uradalom központja, 1750-ben kastélyt is építettek, mely sajnos mára nagyon lepusztult.

A 19. század második felében a Tiszai járás székhelye lett, ipari centrummá alakult. Szeszgyár, gőzmalom, fűrésztelep működött a városban, megindult a polgárosodás.

A 20. század közepétől jelentős visszaesés mutatkozik a fejlődésben, mivel a Tiszai járás megszűnt, a járási székhely Kisvárdára került.

A ’60-as évektől azonban a fejlődés új lendületet vett, gimnázium, tüdőgondozó kezdte meg működését. Tsz-ek alakultak, új iskola épült, itt volt a TITÁSZ kirendeltsége.

Ezután is fejlődés jellemezte, bár egy időre ismét megtorpant, mikor sok intézmény központja Záhonyba került át.

Az infrastruktúra azonban jelentősen fejlődött, új épületekkel is gazdagodott a település.

Városi rangot 2007-ben kapott.

Itt született Feka Lajos festőművész.

A környék kiváló kirándulási lehetőségeket kínál.

Közel van Záhony, Tuzsér 6 km, Kisvárda 21 km, Fényeslitke 16 km, de kényelmesen elérhető 64 km-re Sárospatak és Nyíregyháza, 68 km Máriapócs, 28 km Vásárosnamény, ahol további fantasztikus látnivalók várnak a látogatókra.

Látnivalók

Görög katolikus templom

Református templom

Római katolikus templom

Forgách-kastély

  1. Főoldal
  2. Mándok
Hovamenjek