Mór – éttermek, szállások, szórakozás

MÓR

Mór „Az Ezerjó Hazája”  Fejér megyében, a Vértes és a Bakony völgyében, a Móri-árokban fekszik. Székesfehérvár 26 km-re érhető el.

Kényelmesen megközelíthető a 81-es számú úton, a Volán távolsági járataival és vasúton egyaránt.

Nevének eredete nem tisztázott, de valószínű, hogy a Móri család alapította és innen kapta a nevét.

Mór történetéből a legkorábbi hiteles ismert eszközök az újkőkorból származnak. Ezidőtájt jelenhettek meg az első falvak.

A Móri-árokban átvezető közlekedési útvonalnak nagy jelentősége volt már a rómaiak korában is. A történelmi leletek alapján már a magyar államalapítás korában lakott volt.

Egy 1246-os jegyzőkönyv említést tesz régi templomáról, melyet I.István építtetett.

Mór népe kezdettől magyar volt. A török idők feldulták Mórt és lakosai jelentősen mefogyatkoztak.

A törökök kiűzése után németek települtek ide.

A német betelepítés nagymértékben megváltoztatta a település vallását, mert a betelepülők jórészt katolikus vallást gyakoroltak.

1755-ben gróf Lamberg Ferenc Antal lett a település első embere. Mária Terézia mezővárossá nyilvánította és kiváltságlevele alapján évi négy vásárt is tarthatott.

Lamberg gróf kastélyt építtetett, mely a magyar barokk kastélyépítészet kiváló alkotása lett.

A település meghatározó eseménye volt 1848-ban a móri csata, melyből a magyarok vesztesen kerültek ki, ez egy időre visszavetette a települést.

A 19. század második felében alakult ki a móri borvidék. Nagyarányú szőlőtermelés folyt, mely ismét fellendülést hozott.

Az első világháború elején ismét a hanyatlás és az addigi eredmények megsemmisülése jellemezte.

Rengetegen külföldre mentek, vagy az ország más részébe költöztek.

A második világháború ismét metépázta a települést és a háború után a németeket kitelepítették. Az 50-es évek újabb fellendülést hoztak a szén és bauxitbányászat következtében.

A 70-es évektől a lakótelepek építése ismét vonzóvá tette a települést.

A rendszeváltás után ismét gazdasági és foglalkoztatási nehézségek mutatkoztak. 

Ám kedvező fekvése kapcsán új ipartelepek épültek és elidult a fellendülés útján.

Ma már az egyik legerőteljesebben fejlődő település a megyében.

A városban a borturizmuson kívül egyre nagyobb szerepet játszik az idegenforgalom, mely újabb szállodák, szálláshelyek és sokoldalú szolgáltatások kiépítésére ösztönözi a települést.

Híres móriak: Wekerle Sándor magyar miniszterelnök, Radó Antal író, költő, műfordító, irodalomtörténész

Látnivalók

Lamberg-kastély

Láncos-kastély

Kapucinus templom és rendház

Magyar templom

Pincesor

Mór legnépszerűbb szálláshelyei

Összes szállás

Mór legnépszerűbb éttermei

Összes étterem
  1. Főoldal
  2. Mór
Hovamenjek