Iszkaszentgyörgy
Iszkaszentgyörgy Fejér megyében, a Bakony kapujában, festői környezetben fekszik.
Elérhető a 8-as, a 81-es és a 801-es utakon gépkocsival és távolsági busszal.
Iszkaszentgyörgy területe korán lakott volt, a régészeti feltárások során bronzkori település nyomaira bukkantak.
A feltételezések szerint még a rómaiak idején a településen keresztül vezetett egy út Várpalota felől Csákvár irányába.
A rómaiak után hunok, avarok és germán népek telepedtek le. Nagy vonzerőt jelentettek a település és a környék természeti adottságai.
A honfoglaló magyarok is itt vertek sátrat.
A település nevével a 12. század végén találkozhatunk hivatalos iratokban. Ekkor Izca alakban írták le.
A mai település helyén három falu állt, Atya, Szentgyörgy és Iszka.
A 18. század elején Iczva Szent György alakban említik.
A településnek a történelem során több birtokosa is volt. A kastélyról a 18. század első felében tesznek említést, Amadé Antal építtette. A kastélyhoz park is tartozott, ennek kiépítése Bajzáth György nevéhez kapcsolódik. Hosszú időn keresztül látogatták az angol kastélyokat és parkokat, tapasztalataikat felhasználták itthon.
A kertből mára nem sok maradt meg.
A faluban feltörő Duzzogó forrás meleg vize egy fürdő megépítését vetítette előre, ami a két világháború között valósult meg. Ez Pappenheim Siegfried gróf nevéhez fűződik.
Az első és második világháborúnak, valamint ’56-nak sok emberi és anyagi áldozata volt. A második világháború idején különösen nagy veszteség érte a települést a mellette húzódó front miatt.
A 20. század ’40-es éveiben bauxitra leltek, melynek szomorú következményei lettek. A bánya miatt a kutakból eltűnt a karsztvíz, a tavakból pedig a termálvíz. Létrejött egy szocialista bányászfalu.
A rendszerváltás után a község lakóinak száma folyamatosan nőtt, sokan keresték a nyugodt, csendes falut és telepedtek le itt, menekülve a nagyváros zajától.
Aki városi pezsgésre vágyik kényelmesen megteheti. 13 km Székesfehérvár, 16 km Várpalota, 41 km Veszprém, 46 km a Balaton, 30 km a Velencei-tó, ahol számos látnivaló és élmény várja a turistákat.
Itt született Márton József szótáríró, nyelvész
Látnivalók
Kastély
Duzzogó-forrás
Katolikus templom
Szent György kápolna
Református templom
Kőszínház
Grófi kripta
Uradalmi épületek
Szőlőhegyek
Kossuth téri emlékművek
Csillaghegyi kilátó