Nádasdladány – éttermek, szállások, szórakozás

Nádasdladány

Nádasdladány Fejér megyében, a Balaton és Székesfehérvár között fekszik.

Megközelíthető a 8-as és a 7-es főútról gépkocsival és a Volán távolsági járataival. Elérhető a Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon is, az állomás 4 km-re van a településtől.

A község nevének első említése a 13. század végén merült fel hivatalos iratokban, Ladan, Magnam Ladan és Magna Ladan alakokban.

A történelem során több birtokosa volt, közöttük szerepel a Ladányi család is.

Korábban királyi birtok volt, a 13. század ’80-as éveiben Erzsébet királyné Domokos várnagynagy adományozta, melyet később visszavett.

Ezt követően a veszprémi püspöknek adta, majd visszaváltotta, így ismét a királyné birtoka lett, amit később odaadott Tyssa királyi ajtónállónak.

A 14. században Ladány-Szentmiklós néven említik a hivatalos okiratok.

A török időkben Ladányi Kristóf is birtokos volt. A 17. században a nemesség kezére került a település és a 18. század elején Schmiedeg Ferenc is földesúr volt Ladányban.

A lakosság magyarokból állt, a birtokot Ladányból irányították.

A 19. század közepén került a Nádasdy család tulajdonába, innen van a Nádasd előnév is.

A település vonzó turistacélpont, legfőbb látványossága a gyönyörű Nádasdy-kastély és a fantasztikus kastélypark.

A második világháborút követően a Nádasdy család elmenekült, a kastélyt kifosztották. Mivel hosszú ideig üresen állt, állaga jelentősen megromlott.

A kiemelt műemlék, ma a magyar állam tulajdona, felújítása jelenleg is folyik.

A községből sok irányba lehet és érdemes is kirándulni. 19 km Székesfehérvár, 24 km a Balaton, Veszprém 30 km, Zirc 43 km,  ahol további fantasztikus látnivalók és élmények várnak a turistákra.

A természetbarátok igazi paradicsoma a 13 km-re lévő Sárréti Tájvédelmi Körzet.

A községhez köthető hírességek: Varga Szabolcs labdarúgó, Madarász Flóris irodalomtörténész, Czeglédi Sándor református lelkész.

Látnivalók

Nádasdy-kastély

Római katolikus templom

Kastélykert

  1. Főoldal
  2. Nádasdladány
Hovamenjek