Tahitótfalu – éttermek, szállások, szórakozás

Tahitótfalu

Tahitótfalu Pest megyében, fantasztikus környezetben, a Duna partján fekszik.

Megközelíthető a 11-es főúton gépkocsival és távosági busszal.

A feltárt leletek alapján ez a terület ősidők óta lakott volt.

A honfoglalást követően Tahi egy része a Thah család birtoka volt.

A Rosd nemzetségből származó Domonkos is Thahban lakott, később a Szentendrei-sziget is ennek a nemzetségnek a birtoka lett.

A Thai család kihalását követően a 15. században Albert király a Pöröki Franknak adta, de néhány év múlva – a 15. század közepén – már a Botos család tulajdona.

Tótfalu nevével először a 15. század közepén találkozhatunk Thotfalw alakban.

A török időkig folyamatos fejlődés volt jellemző.

Kedvező fekvése miatt a török megszállás idején is szerencsés volt, mivel a Duna elzárta, nem szenvedett súlyos károkat, sőt sokan a környező településekről is idemenekültek.

A történelem során számos birtokosa volt.

A törökök kiűzése után a Zichy családtól az óbudai koronabirodalomhoz került és a 19. század közepéig királyi birtok maradt.

A települést a 19. században több természeti csapás is súlytotta, két nagy árvíz és a század végén tűzvész martaléka lett nagyon sok épület.

A két településrészt az Almásy-híd kötötte össze, melyet a háborúban a németek felrobbantottak. A hidat ujjáépítették és ez az egyetlen híd, mely a szigetet összeköti a szárazfölddel.

Tahira nagyon sok betelepülő érkezett a fővárosból, főleg a művészeket és a tehetős embereket vonzotta.

A Visegrádi-hegység lábánál üdülőövezet alakult ki. Számos híres ember talált itt otthonra, többek között a festő Ferenczy család és Pollack Mihály építész.

A két településrész Tahi és Tótfalu a ’80-as években egyesült, a ’90-es években sokan települtek Erdélyből a Tótfalu részre.

A község megőrizte tradicionális és agrár jellegét, legjellemzőbb terménye az eper. Korábban, a filoxéra pusztításáig jelentős volt a szőlőtermesztés és a borkultúra.

A település nagyon szeretne városi rangra emelkedni, melyre nagyon jók az esélyei. Ma az ország harmadik legnagyobb községe.

A fantasztikus természeti környezet, a Duna, a főváros közelsége miatt igen vonzó turistacélpont.

Olyan települések érhetők el a közelében, mint Szentendre, Visegrád, Vác, Esztergom, Gödöllő, Göd, Dunakeszi, Fót, Veresegyház, ahol páratlan élmények várják a turistákat.

Tahitótfalu számos gyalogtúra kiindulási pontja, a lovasturizmust kedvelők számára is nagyon sok a lehetőség.

Látnivalók

Katolikus templom

Baptista imaház

Pollack-ház

Református templom

Duna

Hősi emlékmű

  1. Főoldal
  2. Tahitótfalu
Hovamenjek