Ártánd – éttermek, szállások, szórakozás

Ártánd

Ártánd Hajdú-Bihar megyében, a Bihari síkságon helyezkedik el. A megye egyik legrégebbi faluja, Árpád-kori település.

Elérhető a 42-es főúton gépkocsival és távolsági busszal.

Románia felé fontos határátkelőhely is egyben.

Nevét először a 11. század második felében  említik hivatalos iratok, amikor I. Géza a garamszegi apátságnak ajándékozta számos házzal együtt. A feltárt régészeti leletek azonban arra utalnak, hogy korán éltek már itt emberek.

Kerültek elő leletek a neolitikus korból, a rézkorból, a koravaskorból, a kelta temetőből, de megtalálták a szarmata lakosság nyomait is.

A 13. században egyházas hely volt.

Lakói a 16. században református hitre tértek át.

A tatárjárás idején elpusztult, de hamarosan ujjáépült.

1526-ban ismét elpusztult, de ezt követően is gyorsan ujjáépítették.

A török időkben szinte teljesen megsemmisült,  elnéptelenedett és csak a 18. században telepedtek meg újra itt emberek.

A történelem során számos birtokosa volt, egyik legmeghatározóbb a településen Hodossy Miklós, akinek kastélya csak részben maradt meg és ma óvoda üzemel benne. A kastélynak több fontos történelmi szerepe is volt.

A Hodossy Miklós által adományozott telken a 20. század elején leányiskola kezdte meg működését, mely egészen a ’70-es évekig töltötte be ezt a funkciót.

Ma már könytárként működik.

Kedvező elhelyezkedése kapcsán Ártánd ideális pihenőhely.

Jó kirándulási lehetőség a környéken Biharkeresztes, a 20 km-re fekvő Nagyvárad, a 23 km lévő Berettyóújfalu, de van látnivaló a 38 km-re lévő Létavértesen, az 50 km-re fekvő Füzesgyarmaton, és természetesen az 55 km-re lévő Debrecen is számos fantasztikus kikapcsolódási lehetőséggel várja a látogatókat.

Látnivalók

Református templom

Hodossy-kastély

Első és második világháborús emlékmű

Országzászló

Kossuth emléktábla

Millenniumi emlékmű

Horgásztó

Trianoni emlékmű

Ártándi lelet

Platthy-kúria

  1. Főoldal
  2. Ártánd
Hovamenjek