Fizetési módok
Szálláshely szolgáltatásai
Közeli helyek
Balatonfüred település Veszprém megyében, a balatonfüredi kistérség központja. A Balaton egyik leglátogatottabb üdülőhelye a Balaton-felvidéken. A Balaton északi partjának történelmi hangulatot árasztó kisvárosa több mint kétezer éves múltra tekint vissza. Jelentős településsé a 19. században vált, amikor a hazai kulturális és társadalmi élet egyik legjelentősebb központjaként tartották számon. Híres költők, írók, politikusok töltötték itt a nyarat, lelték gyógyulásukat. A város egész évben számos attrakcióval várja a turistákat: Jókai Napok, Kékszalag, Anna-bál, Borhetek mellett néhány újdonság is várja az érdeklődőket mint a Szüreti Fesztivált a Szent Mihály napi rendezvények. Töltse pihenését ebben a szép környezetben elhelyezkedő apartmanban, mely 75nm-es, 6 fő számára ideális és kényelmes szállást nyújt. Az apartman modern bútorzata, és helyiségei teszik hangulatossá és otthonossá a lakást. 2 db kétágyas hálószoba, az egyikben francia ágy, a másikban külön ágyak,nappali galériával ahol még 2 külön ágy van, konyha (edényekkel felszerelve, gáztüzhely, mikro, kenyérpiritó, kávéfőző, hűtőszekrény mélyhűtővel), fürdőszoba, wc, tv áll a rendelkezésre.
Annagora Aquapark 400 m
Balatoni strand 500 m
Balatonfüredi Extrém Kaland- és Bringapark 1.8 km
Ingyenes WIFI
Légkondícionálás
Ingyenes parkolási lehetőség
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H részletek »
1 éves korig ingyenes
Kutya bevihető (2 000 Ft / éj)
Apartmanok száma: 3 db
Férőhelyek száma: 6 fő
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol, Német
Balatonfüred,
Köztársaság utca 14