Zamárdi – éttermek, szállások, szórakozás

Zamárdi

Zamárdi Somogy megyében helyezkedik el, a Balaton déli partjának egyik legszebb, családias üdülőhelye.

Az M7-es autópályán közúton, vasúton és komppal egyaránt megközelíthető.

A település évezredek óta lakott. Régészeti feltárások  számtalan őskori, bronzkori, kelta, germán, római leletre bukkantak.

A város neve hiteles okiratban először Scamard formában jelent meg.

A név folyamatosan átalakult, Somárd, Somárdi, Szamárdi és végül a 19. század elején szerepelt jelenlegi formájában Zamárdi-ként.

A török pusztítás idején a templomát lerombolták. Ma egy négyméteres tölgyfakereszt áll a helyén. A környék hosszú időre néptelen lett.

A település benépesítése és ujraélesztése Grassó Vilebald tihanyi apát és utóda Lécs Ágoston nevéhez fűződik.

A lakosság fő megélhetése a szőlőművelés, a földművelés, az állattenyésztés és a halászat volt. Ez egészen addig meghatározó volt, míg a Balaton idegenforgalma fellendülésnek nem indult.

A Déli-vasútvonal megépítése jelentős mértékben hozzájárult a település fejlődéséhez.

Ma már Zamárdi a Balatoni turizmus egyik fellegvára.

Színvonalas szálláshelyekkel, éttermekkel, jó programok széles választékával várja vendégeit.

A vízben és a parton minden korosztály egész évben talál sportolási lehetőségeket: szörfözés, csónakázás, vízibicikli, horgászat, strandolás, korcsolyázás, fakutyázás, kalandpark, air ball, paintball, lovaglás, kerékpározás, tenisz, íjászat, gokart, strandröplabda stb.

Zamárdi erdős domboldalain turistaútvonalak segítik a gyalogos, kerékpáros és lovas túrák résztvevőinek tájékozódását. A Kő-hegyi kilátóból csodálatos panoráma nyílik a Tihanyi-félszigetre, tiszta időben pedig a Balatonra,  Kenesétől Badacsonyig és déli irányban a Somogyi dombságra.

A várost körülvevő dombok szőlőskertjei finom borokkal csalogatják a vendégeket.

Itt kerül megrendezésre minden év júliusában a nagy érdeklődésre számot tartó Balaton Sound fesztivál, melyen elsősorban az elektronikus zene képviselői lépnek fel. A fesztivál elnyerte a rangos European Festivals Award kitüntetést 2013-ban.

Zamárdi számos nevezetességgel várja az érdeklődő turistákat.

Prof. Dr. Lichtenberger György fül-orr-gége és fej-nyaksebész szakorvos, kutatót a híres zamárdiak között említik.

Látnivalók:

Szamárkő

Kőhegyi kilátó

Kisboldogasszony római katolikus templom

Üdülőhelyi kápolna

Hősök kápolnája

Világháborúk Múzeuma

Néprajzi gyűjtemény

Magyar fájdalom szobor

Avarkori temető

  1. Főoldal
  2. Zamárdi
Hovamenjek