Bicske – éttermek, szállások, szórakozás

Bicske

Bicske Fejér megyében, a megye északi részén helyezkedik el, dinamikusan fejlődő város, a Bicskei járás székhelye.

Jól megközelíthető az M1-es autópályáról gépkocsival és busszal, valamint vasúton.

Bicske már ősidők óta lakott volt, az újkőkorból, a bronzkorból, a rómaiak és az avarok idejéből, az Árpád-korból egyaránt kerültek elő régészeti leletek.

Neve a 13. és 14. században  több alakban is leírásra került. A Bykchei család neve az első között szerepel a hivatalos iratokban.

A család több generációjának tulajdoni helyzetével évszázadokon át foglalkoztak.

A török időkben Bicske is török uralom alá került, a zavaros időkben sokat szenvedett, lakóinak száma jelentősen csökkent.

A törökök kiűzése után azonban jelentős fejlődés jellemezte, a 18. század második felében mezőváros lett, majd a 19. század második felében nagyközség.

A közeli Vértes és  Gerecse hegység számos munkalehetőséget biztosított, kőbányászat, mészégetés, erdei munkák folytak a környéken.

A 19. században számos mesterség jelent meg a településen, többek között a cipész, a fazekas, a takács, a kelmefestő, a bőrkikészítő, a tímár, a csizmadia, de fejlett volt a kézműves-ipar is.

Bicskén található a Batthyány-kastély, mely Hild József tervei alapján épült.

Az 1848-as forradalom idején itt volt az osztrák parancsnokok főhadiszállása, a második világháborúban hadikórházként is funkcionált.

A vasút megépítése újabb előrelépés volt a település életében, a helyi érdekű vasút, mely Székesfehérvárral kötötte össze, szintén fontos állomása volt Bicske fejlődésének.

A vasút megépülése lehetőséget biztosított arra is, hogy a lakók más településeken, vagy Budapesten vállalhassanak munkát.

A mezőgazdaság nagyon meghatározó volt.

A II. világháborúban súlyos sebeket kapott, a fejlesztések nagy része megsemmisült.

A háború után azonban ismét járási székhely lett és 1986-ban lett város.

Bicskén van az ország első angolkertje, mely 2015-ben került átadásra.

Ez a nevezetesség számos turistát vonz a városba.

A környék is kiváló kirándulási lehetőségeket biztosít.

Közel van Budapest, Tatabánya, a Gerecse Tájvédelmi körzet, Felcsút, Székesfehérvár, de kényelmesen elérhető a Velencei-tó is.

A városhoz több híresség köthető, többek között Vámosi János táncdalénekes, Kiss Károly politikus, Forgács Antal költő és újságíró,  Lakatos István költő, műfordító, Ágoston Julián ciszterci szerzetes, költő, író.

Látnivalók

Római katolikus templom

Batthyány-kastély

Csillagvizsgáló

A 12. századi templomromok

  1. Főoldal
  2. Bicske
Hovamenjek