Biatorbágy – éttermek, szállások, szórakozás

Biatorbágy

Biatorbágy Pest megyében, a megye nyugati részén található.

Kiváló közlekedési kapcsolatai miatt könnyen megközelíthető.

Elérhető az  1-es úton, az M1-es, az M0-ás autópályáról gépkocsival és autóbusszal, valamint a Budapest-Rajka vasútvonalon.

Biatorbágy és környéke már az őskorban is lakott terület volt, ezt réz és bronzkori leletek is bizonyítják.

Biatorbágy két településből alakult ki, Bia és Torbágy volt a két hajdani falu.

Bia nevének első említése a 12. századból származik Biuai alakban került leírásra.

A török időkben mindkét település elnéptelenedett és csak a 17-18. században népesült be újra. Bia a 17. században, Torbágy pedig csak a 18. században. Míg Bián magyarok laktak, Torbágyra német nemzetiségűek telepedtek le.

Bia és Torbágy életében fontos szerepe lett a vasút megépítésének, egy völgyhíddal kötötték össze a két település közötti vasútvonalat, majd közös állomásukat Bia-Torbágy néven jegyezték.

Ez a völgyhíd Biatorbágy jelképe lett és sajnos Matuska Szilveszternek köszönhetően egy szomorú hely jelképévé vált.

A hidak ma vasúttörténeti emlékek és védettek.

A történelem során több csapás is érte a települést.

1924-ben tornádó pusztított, majd a Matuska féle merénylet követelt sok emberi és anyagi áldozatot. Az ’56-os forradalomból is kivették részüket az itt élők.

Biatorbágy számos természeti és épített értékkel rendelkezik.

Kedvező földrajzi fekvése és a főváros közelsége miatt közkedvelt és élhető város.

A fantasztikus természeti környezet, a közeli Etyeki borvidék, a bevásárlóközpontok, a megépült logisztikai központok miatt igen vonzóvá vált és nagyon sok embernek biztosított munkalehetőséget.

Egyre többen költöztek ki a zajos fővárosból. A jó közlekedés miatt azonban sokan választhatják az ingázást  ma is.

A településhez sok híres ember köthető, többek között Juhász Ferenc költő, Karikó János költő, Lampert Vera zenetudós, Hantai Simon festőművész, Juhász Gyula történész, Horváth Csaba olimpikon kajakozó, Görbe Nóra színésznő, Parancs János költő, műfordító, Szolnoki Péter a Bon Bon tagja, Andresz János keramikus, Andresz Antal zenész, Csejtei Tamás zenész és még sokan mások.

Látnivalók

Kutyahegy-Százlépcső-Nyakaskő

Bolha-hegy

Viadukt

Torbágyi katolikus templom

Sándor-Metternich-kastély

Szent Vendel-sírkápolna

Szent Kereszt-kápolna

Római katolikus Szent Anna templom

Rozália kápolna

Farkas-Szily-és Fáy-kastély

Faluház

Biai református templom

Ürge-hegy

Kaptárkövek-Hármas-szikla

  1. Főoldal
  2. Biatorbágy
Hovamenjek