Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A Tópart Apartman Diósjenő legszebb részén, a tóparti üdülőövezetben található, amely horgászatot, természetet kedvelő kis és nagycsaládosok részére kitűnő pihenési, kikapcsolódási lehetőséget biztosí...
A Börzsönyalja Vendégház Diósjenő településen, Hegyalja utca 35 szám alatt várja vendégeit. Közvetlenül az erdő mellett található, mely már önmagában is feltöltő erővel bír.
Az Éva Vendégház Diósjenő településen, Jog utca 25 szám alatt várja vendégeit. Egész évben szeretettel várják a pihenni és feltöltődni vágyó vendégeket.
A Börzsönyhöz közel a festői környezetben található Diósjenő településén helyezkedik el a Kámor Fogadó. Csendes környezetben található fogadónkban 40 fő fér el.