Gencsapáti – éttermek, szállások, szórakozás

Gencsapáti

Gencsapáti Vas megyében, Szombathely közelében fekszik.

Elérhető a 87-es úton gépkocsival és távolsági busszal, de megközelíthető vasúton is, a Kőszeg-Szombathely vonalon.

Ezen a területen korán laktak emberek, ezt bizonyítják a feltárások során előkerült rézkori leletek, valamint a római korban épült vízvezeték is.

Nevét először a 13. század második felében említik hivatalos iratok Gench alakban, Apátit pedig Apaty alakban.

A település Nagygencs és Gyöngyösapáti települések összevonásával jött létre.

A történelem során számos birtokosa volt. A községben kezdetben a Genchi családnak voltak birtokai, később többször cserélt gazdát. Volt a Garai családé, az Eszterházy családé, a Jurisich családé, a Nádasdy és a Széchi család birtoka is, de a Chemetey család, a Batthyányiak és a Széchenyi család is birtokolta. A várkastély építése a Chemetey családhoz kapcsolódik, utolsó tulajdonosa Apponyi Albert volt.

A község temploma feltehetően a 17. század második felében került vissza a katolikusokhoz, ekkor Széchenyi Péter volt a falu birtokosa.

A plébániatemplom építéséről nincs pontos információ, először a 17. században említik a kápolnával együtt.

A régi kápolna a 19. század első felében lebontásra került, helyére kőkeresztet emeltek. A mai templom a 20. század első éveiben épült.

Gencsapáti ideális hely a tökéletes pihenésre. A csend, a nyugalom, a természet közelsége vonzza a látogatókat.

A környék nagyon jó kirándulási lehetőségeket kínál. A természetbarátok igazi paradicsoma a 20-30 km-re lévő Kőszegi Tájvédelmi Körzet. 14 km Kőszeg, 8 km Szombathely, 58 km Sopron, 55 km Fertőd, 66 km Fertőrákos, ezek a helyek további fantasztikus élményeket kínálnak a turistáknak.

Látnivalók

A Szentkút

Római katolikus templom

Széchenyi-kastély

Gyöngyösapáti templom

Szentháromság-szobor

  1. Főoldal
  2. Gencsapáti
Hovamenjek