Csepreg – éttermek, szállások, szórakozás

Csepreg

Csepreg Vas megyében fekszik. A nyugat-dunántúli történelmi kisvárosváros festői környezetben várja a turistákat.

Közel van Sopron, Kőszeg, Szombathely, de kényelmesen elérhető Fertőd és a Fertő-Hanság Nemzeti Park is.

Megközelíthető közúton gépkocsival és busszal, vonattal csak Bük állomásig, onnan tovább autóbusszal.

Csepregen már az újkőkor idején is éltek emberek, ebből az időszakból már maradtak erre utaló nyomok.

A bronzkorban már lakóház és temető is volt, a kelták idejéből számos régészeti lelet került elő.

A rómaiak, majd az avarok is éltek ezen a vidéken.

A település megnyitotta a lehetőséget, hogy átjussanak a Répce folyó túloldalára.

A 9. században a Keleti-Frank Királyság uralta, a 10. században megjelentek és megtelepedtek itt a honfoglaló magyarok.

Csepreg már az Árpád-házi királyok idejében fontos terület volt, ezt jelzi, hogy ebből az időből templom, erődítmények maradványai és számos egyéb lelet került elő.

A város nevét a 13. század közepén említik először hivatalos iratok.

A 14. században a Kanizsai család birtoka lett. 

A 15. században megjelentek a husziták, azonban ők nem sokáig birtokolták.

A 16. században a Nádasdy család tulajdonába került, fontos szerepet töltött be, sokszor volt jelentős események színhelye. Ekkor újra fénykorát élte a város. A Nádasdy-kastélyban tartották meg Zrínyi Miklós és Nádasdy Anna esküvőjét is.

A 17. században színvonalas iskola és nyomda is volt már Csepregen.

A harmincéves háború idején a várost a császár seregei lerombolták, sokan meghaltak, elmenekültek.

Csepreg sokat vesztett jelentőségéből, császári tulajdonba került, majd a 18. század második felében tűzvész pusztított a településen.

A 19. században újra fellendülés mutatkozott, jelentősége újből megnőtt.

Csatorna, gyógyszertár, posta, takarékpénztár volt a városban, majd megindult a vasúti közlekedés a Sopron-Nagykanizsa útvonalon.

A legnagyobb ipari létesítmény a cukorgyár volt.

A 20. században bőrgyár, kórház, újabb vasútvonal épült, helyi újsága is volt a településnek. Villanyvilágítás is korán, a 20. század elején volt már Csepregen.

1945-ben szovjet fennhatóság alá került.

Az 50-es években Vas megyéhez került, kisebb fejlődés mutatkozott csak.

Az 1990-es években kezdett nagyobb léptekben fejlődni. 1995-ben lett város.

A városban a mezőgazdaság nagyon jól teljesít, a növény és állattenyésztés jelentős.

Csepreg mára a turisták egyik kedvelt célpontja.

A város határában hatalmas erdők, kirándulási lehetőségek széles skálája várja a turistákat.

Számos híresség köthető a városhoz, többek között Nádasdy Ferenc birtokos, Kéry György festő, Szenttamási Máté erdélyi püspök,  Bognár Ignác zeneszerző, Farkas Sándor kanonok, Balogh Alajos színész, Csikor Elemér zongoraművész, Antalovits Ferenc súlyemelő és még sokan mások.

Látnivalók

Szent Katalin templom és zárda

Boldogasszony kápolna

Szentkút-kápolna

Római katolikus templom

Schöller-kastély

Helytörténeti Kiállítás

Rottermann-kastély

Nádasdy-kastély

  1. Főoldal
  2. Csepreg
Hovamenjek