Gyöngyöspata
Gyöngyöspata Heves megyében, festői környezetben, a Mátra délnyugati lábánál helyezkedik el.
Megközelíthető a 21-es főúton, vagy Gyöngyöstarján felől egy alsóbbrendű úton gépkocsival és távolsági busszal.
Gyöngyöspata korán lakott terület volt, az avarok már több mint 3000 évvel ezelőtt lakták.
A vaskorból, az avarok idejéből, valamint a honfoglalás korából is kerültek elő leletek.
A honfoglalás idején Árpád fejedelem két vezérének nagy földterületeket adományozott és az ő leszármazottaik közül került ki Pata, aki várat építtetett, valamint a későbbi magyar király, Aba Sámuel is.
A 13. században a Nekcsey család őse, Demeter lett a tulajdonos.
A 14. századra az Abák nagy része elveszítette birtokát és Demeter unokái, Sándor és Miklós lettek Pata kegyurai.
A történelem során számos birtokosa volt a településnek.
A 14. században új római katolikus templom épült román stílusban, az átépítések során végül gótikus jelleget kapott.
A templom számos nevezetességgel büszkélkedhet.
Gyöngyöspata már korán népes település volt és a 15. század közepén már mezőváros lett.
A 16. században Losonczy István volt a falu földesura Országh Mihály fiának özvegyével együtt. Halála után az Országh család és az ő családja között pereskedés folyt Pata tulajdonjogáért, majd a 16. században Miksa király birtoka lett, aki Török Ferencnek adományozta.
A település később török kézre került, lakossága megfogyatkozott, akik itt éltek állattartással, bortermeléssel és gabonatermesztéssel foglalkoztak.
A 17. század végén Hamvay Ferenc tulajdonába került és ezt követően sokszor gazdát cserélt.
A vár nem épült fel újra.
Gyöngyöspata arról is híres, hogy itt írták a zenetörténeti ritkaságnak számító „Patai graduále”-t, amely egy patai kántor kottáit és feljegyzéseit tartalmazza.
Gyöngyöspata 2013-ban kapott városi rangot.
Kedvező földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a turisták kedvelt célpontja.
Nagy előnye, hogy nincs túl messze a fővárostól, 12 km-re érhető el Gyöngyös, a Mátra számos nevezetessége is kényelmesen megközelíthető.
Az aktív turizmus, a borturizmus, a Csurgó Horgásztó, a lenyűgöző kilátás a Várhegyről igazán tökéletes kikapcsolódást biztosít.
A falusi turizmus egyre nagyobb tért hódít hazánkban, a zajos városból sokan menekülnek a természet közelébe.
Rendezvényekben sincs hiány. A Péter-Páli Palóc Napok, a Keresztény Bál, a Borrendek találkozója, a Vári Pincék Napja, a Pincepörkölt Fesztivál mind-mind kiváló program.
Híres emberek: Patai József író, költő és Molnár László festőművész.
Látnivalók
Kisboldogasszony-templom, benne a Jessze-fa oltárral
Barokk kőhíd
Tájház
Patai Graduále