Szállásfoglalás +36 30 0104-600
Fizetési módok
Szálláshely szolgáltatásai
Közeli helyek
Kápolnásnyék Fejár megyében található település, amely a Velencei-tó szomszédságában nyújthat remek pihenőhelyet. Az itt elhelyezkedő Pitypang Apartman a Velencei-tótól mindössze 800 méterre várja kedves vendégeit. Ha ezt a helyet választja megtapasztalhatja milyen az igazi falusi vendégszeretet.
Családoknak is kiváló szálláshelye lehet, hiszen otthonos és jól felszerelt.
Az apartman összesen 5 személy kényelmes elhelyezését tudja biztosítani 2 franciaágyon és egy összecsukható vendégágyon.
Saját igényes fürdőszobával is rendelkezik, amelyben zuhanytálca található, valamint egy jól felszerelt kis konyha is biztosított. A fürdőben mosógép a konyhában pedig minden fontos eszköz megtalálható, mint például hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, evőeszközök, tányérok és poharak. Emellett egy kényelmes kis étkezőasztal is biztosított, ahol 4 személy kényelmesen elfér.
Ingyenes wifi elérhetőség és televízió szolgáltatás is biztosított
Saját kerthelyiségében pedig lehetőség van bográcsozásra és szalonnasütésre, melyhez minden eszközt biztosít a szálláshely.
Egy gépjármű részére zárt, ingyenes parkolás is biztosított.
A környékben számos remek programlehetőség várja az ideutazó vendégeket legyen az sport, kirándulás vagy wellness, itt mindent megtalál. Érdemes ellátogatni Vörösmarty szülőházához vagy a Gárdonyi Géza Múzeumhoz, de a természetet kedvelőknek remek választás lehet a Bence-hegyi Kilátó vagy a Pákozdi Arborétum is.
Kápolnásnyék,
Dózsa utca 8