Sajószentpéter
Sajószentpéter Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc és Kazincbarcika között fekszik, ott, ahol a Bodva és a Sajó találkozik.
Megközelíthető a 26-os úton gépkocsival és a Miskolc-Ózd vasútvonalon is.
A település már ősidők óta lakott volt, ezt igazolják az itt fellelhető Neander-völgyi ősember nyomai.
Nevének első említése a 13. század második felében merült fel hivatalos iratokban, „Senthpeter” alakban.
Kezdetben királyi birtokként tartották számon, később, a 15. század első felében a Pálóczi család tulajdonába került.
Pálóczi Antal haláláig, 1526-ig a Pálóczaik birtokolták, majd a Perényi család kapta meg. Fontos szerepe volt a birtoklásban a Szentpéteri Merth családnak, a Jászy családnak, a Báthory és a Rákóczi családnak. Birtoka volt még itt a Senyey és a Lorántffy családnak is.
A gyors fejlődésnek köszönhetően Sajószentpéter a 15. századra mezővárosi rangot kapott. Itt tartották meg a nádori közgyűléseket és Borsod vármegye törvényszékét.
A vásártartó napok számát Hunyadi János kormányzó megnövelte, a Péter, Pál-napi vásárok mellett Szent Gergely és Szent Miklós ünnepére is.
Mindkét ünnep a szőlőhöz köthető, egyik a szőlőmunkák kezdete, a másik pedig az újbor megjelenése.
A város hanyatlását a közeli Miskolc felemelkedése okozta.
A huszita mozgalmak állandó veszélyt jelentettek és nagyon megkeserítették a lakosság életét. Ennek köszönhető, hogy a hangsúly a védettebb Miskolcra terelődött, ez lett a vidék központja.
Mátyás trónra lépésével vége lett ennek az áldatlan állapotnak, azonban a török hódításoknak csak egy ideig tudott ellenállni, a Füleki-vár eleste után megnyílt a kapu a Sajó völgye felé.
A törökök a vásárokat és a lakosokat lerohanták, fosztogatták, nagyon sok kárt okoztak.
A 14. századi templomot a 18. században ujjáépítették, gótikus jellege azonban megmaradt.
Szentpéteri Imre birtokai ( halála után ) leszármazottai házasságai révén Ragályi István, Losonczy Károly, a Szirmay család, a Pilta, a Máriássy és az Ónody család birtokába kerültek.
Jelentős személy az Ónody család utolsó tagja, a híres betyár, aki Angyal Bandi néven híresült el.
A szénkitermelés jelentős szerepet játszott a város életében. Ez gyorsította fel a vasút megépítését, ezzel a szén szállítása megoldódott, eljutott az ország számos pontjára.
A 19. század utolsó éveiben megalakult a Hazai Üvegipar Rt, ennek célja a kitermelt szén helybeli felhasználása volt.
A bányászat és az üveggyártás alapozta meg a város jövőjét. Mindkét iparág munkahelyeket teremtett egészen a 20. század végéig, az üveggyárat azonban 1999-ben bezárták. Ettől kezdve a munkanélküliség komoly problémája lett a városnak.
Jó kirándulási lehetőség a környéken Kazincbarcika, Miskolc, a 45 km-re lévő Bükki Nemzeti Park, a 33 km-re fekvő Aggtelek, a 35 km-re elérhető Szilvásvárad is.
A városhoz számos híresség köthető, többek között Pécsi Sándor színész, Szegedi Csaba operaénekes, Bánfalvi Ákos rádiós műsorvezető, Barczi Pál grafikus-festőművész, Grespik László jogász, politikus, Lévay József politikus, költő, az MTA tagja, Koszta János labdarúgó, Gaskó István közgazdász, Szász Kitti freestyle football világbajnok, Fülep Gábor református püspök, Kopcsik Lajos cukrász ( Guinness-rekorder ).
Látnivalók
Római katolikus templom
Református templom
Kálvin tér
Lévay József szülőháza
Kovácsműhely
Gedeon-kúria
Polgármesteri Hivatal
Tájház
Görög katolikus templom
Bányászmúzeum ( szabadtéri )