Sarkad
Sarkad Békés megyében, Gyulától nem messze fekszik.
Megközelíthető a 44-es és a 47-es útról gépkocsival és távolsági busszal, valamint vonattal a Béséscsaba-Püspökladány vasútvonalon.
A régészeti leletek feltárása alapján Sarkad korán lakott település volt, már a honfoglalást megelőzően is éltek itt emberek.
A honfoglalást követően magyarok telepedtek meg itt. A legértékesebb leletek az un. Peckes-vár feltárása során kerültek elő.
Nevének első hivatalos említése a 12. századból való, a dömösi prépostság alapító oklevelében került leírásra ( villa Surcud ).
A település fejlődését a tatárjárás állította meg, ekkor jelentős károkat szenvedett el a Peckes-vár is.
A török megszállás alatt Sarkad is sokat szenvedett, állandóan ki volt téve kisebb-nagyobb összecsapásoknak. A település védelme érdekében Sarkadi Boldizsár - a terület földesura - kastélyát erődítménnyé alakították át. Ez egy ideig megvédte a lakosságot, de hosszú távon nem bírt a török túlerővel.
A 16. és a 17. században folyamatos háborúzások helyszíne volt Sarkad. A török hódoltság megszűnését követően pedig a Habsburg-ház uralma alá került az ország, de Sarkad megvédte várát a császári csapatokkal szemben. A szatmári békekötéssel véget értek a harcok, azonban a várat és a körülötte lévő házakat lerombolták.
Sarkad megtartotta mezővárosi rangját egészen a 19. század végéig, de a település fejlődésének nem kedvezett a mocsaras vidék és a rendszeres árvízkárok sem segítették a gyors fellendülést.
Az Almásy család utódai egészen a második világháború végéig éltek a városban.
Az 1848-49-es szabadságharcban is kivette részét a lakosság jelentős része, 1866-ban pedig hatalmas tűzvész martaléka lett sok ház, a templom és a városháza is, ahol számos értékes dokumentum semmisült meg.
A város egyik legfontosabb eseménye a 19. században a cukorgyártás elindulása.
A 19. század végén már tégla és cserépgyár is működött és nagymértékben segítette a város fejlődését a vasút megépítése.
Hátrányosan érintette, hogy a trianoni békeszerződés értelmében Sarkad ugyan Magyarországon maradt, de Bihar vármegye jelentős része átkerült Romániába, így Sarkad elvesztette központi szerepét.
Sok megpróbáltatás után Sarkad 1984-ben önálló településként, 1989-től pedig városként működik.
Sarkad és környéke számos kirándulási lehetőséggel várja a vendégeket, nagyon sok a kikapcsolódási lehetőség.
Közel van Gyula, Békéscsaba, a magyar-román határ, Nagyszalonta, a Körös-Maros Nemzeti Park, de kényelmesen elérhető a 70 km-es körzetben lévő Szarvas és Orosháza is.
A városhoz több híresség köthető, itt született Kaáli Nagy Géza ( a Kaáli Intézet alapítója, nevéhez fűződik a lombikbébi program is ), Kónya Sándor operaénekes, Jakucs László geológus, Képíró Sándor jogász, csendőrszázados, Jakucs Pál ökológus, Bende Róbert festő, keramikus, Hangyál János olajmérnök és még sokan mások.
Látnivalók
Almásy-kastély
Trianon-emlékmű
Református templom
Római katolikus templom
Márki Sándor Múzeum
Holokauszt-emlékmű
Árpád vezér szobra