Tompa – éttermek, szállások, szórakozás

Tompa

Tompa Bács-Kiskun megyében, Felső-Bácskában található.

Fontos határátkelő Szerbia felé.

Megközelíthető az 53-as, az 55-ös útról képkocsival és távolsági busszal, de elérhető vonattal is.

Tompa mai területén már korán éltek emberek, több temetőt is találtak a hunok idejéből.

Nevének eredete egy férfinév lehetett és az is elképzelhető, hogy névadója Tompa László kun kapitány volt, akit a 14. században említettek hivatalos iratok.

A 15. században Szabadka, Kiskunhalas és Madaras Tompával együtt Hunyadi János záloga lett és Tompa puszta volt a neve.

Tompa önállósága Trianon után kezdődött, amikor elválasztották anyavárosától, Szabadkától.

Tompán ezután építkezések sora vette kezdetét. Iskolák épültek, megépült a községháza, elkezdődött a villanyvilágítás kiépítése, kövesút létesült egészen Szabadkáig.

Az ’50-es években bölcsőde, óvoda épült, később diákotthon került kialakításra.

Megalakult a Szabadság és a Kossuth Tsz, melyek egészen a rendszerváltásig fontos szerepet töltöttek be a város életében.

A hitelszövetkezet takarékszövetkezetté alakult, majd létrejött a Tompa és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezet is.

1970-ben nagyközség lett, 2004-ben városi rangot kapott.

A település határátkelője 1978-ban nyitotta meg kapuit.

Tompának számos nevezetessége van, amit érdemes megnézni.

A Redl-kastély a hozzá tartozó arborétummal a Bárómajorban épült meg a 20. század elején. Érdekessége, hogy a parkban pávák élnek. A park végében található egy Gloriett is.

Pompás látvány a templom és tetejének majolika díszítése, mely a Zsolnay porcelángyárban készült.

A város és környéke kiváló kirándulási lehetőségeket kínál, hiszen erdőkben-mezőkben igen gazdag.

Akik ezt a határátkelőt veszik igénybe, érdemes egyszer megállni a városban is, hogy megcsodálhassák a rövid történelme alatt létesült műemlékeit.

Látnivalók

Szent Anna templom

Gyűjtemények Háza

Civilek Háza

Redl-kastély

Tompa legnépszerűbb éttermei

Összes étterem
  1. Főoldal
  2. Tompa
Hovamenjek