Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A DunapArt Apartman Vác településen, Halász köz 41 szám alatt várja vendégeit. Az apartman Vác belvárosában, a Főtértől 50 méterre van, közvetlenül a Duna partján. Igazi mediterrán hangulat uralkodik ...
A Göncöl Ház Vác településen, Ilona utca 5 szám alatt találod. 30 fő számára tudnak matracszállást biztosítani a házba, 60 főek pedig sátorhely is igénybe vehető a kertben.
Saját fürdővel ellátott, folyóra nyíló apartmanok várják Vendégeiket a Móló Dunai Apartmanhajón Vácon. Lehetőség van horgászatra. Ingyenes WIFI elérhetőség és parkolás.
Vác belvárosában de csöndes helyen van a Dombai Apartman. Megközelítése egyszerű vonat ,busz, 8-10 percre van. Dunaparti sétány szintén pár perces séta bringa út van végig a Duna vonalán.
A Alt Tabán Panzió Vác településen, Tabán utca 25 szám alatt található. Szobánként fürdőszoba is található, valamint lehetőség van pótágy elhelyezésére.
A Vadász Panzió Vác településen, Szent János utca 20 szám alatt található. Kellemes és nyugodt környezetben várják a pihenni vágyó párokat és családokat egyaránt.
Kútvölgy Vendégház Vác
A Naszály-hegy váci oldalán várja vendégeit a Kútvölgy Vendégház, varázslatosan szép, fenyvesekkel tarkított környezetben.
4 db kényelmesen és otthonsan beredezett szobával ...
Pince Szálló Apartman Vác
Ha kényelmes szállást keresel Vác településén, megtaláltad a Pince Szálló Apartman csak téged vár.
Jó helyezkedésű, hiszen alig 15 percre található a központtól, így nyug...
A Camelot Club Hotel és Étterem Vác településen, 12 3 szám alatt várja vendégeit. A szobák rusztikus bútorokkal berendezettek, klimatizáltak, így a legnagyobb hőségben is kényelmesen pihenhetnek.
Vác belvárosában, a Duna part közelében található az ízlésesen berendezett Eszterházy Apartman. A környéken éttermek, piac, kávézók elérhetőek. WIFI ingyenes.