Abádszalók
Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza bal partján, Szolnok és Tiszafüred között, a Tisza-tó mellett fekvő település.
Megközelíthető a 34-es úton gépkocsival és távolsági busszal, valamint vonattal.
A magyar honfoglalók korán megtelepedtek a mai város területén.
Sok kérdés még nem tisztázott a mai napig, de annyi biztos, hogy a 10. század végén Árpád-házi birtok lett a révvel együtt.
Abád ( aba nemzetségből ered ) nevét Anonymus említi először a 13. században, mint fontos tiszai révhelyet. Valószínűleg a 17. század végéig folyamatosan lakott volt, de a 15 éves háborúban elpusztulhatott, mert a 18. század első felében indult meg itt újra a közösségi élet.
Szalók török eredetű név, a szalók nemzetségre utal.
Szalók is létezett a 13. században, a 14. század első felében temploma is volt, mely a 17. században elpusztult a faluval együtt.
A 19. században a két település többször egyesült és szétvált, majd végleg egyesült 1896-ban.
A település életét nagyban befolyásolta a kiskörei duzzasztómű elkészülése után a Tisza-tó, mely mára a csendet és nyugalmat kereső, vízisportokat, horgászatot, vadászatot kedvelő turisták által gyakran látogatott kikapcsolódási hellyé vált.
Mára sok vállalkozás szolgálja a vendégek pihenését és kikapcsolódását.
Kényelmes szálláshelyek, éttermek, fogadók, üdülőházak, kemping, csónakkikötő, valamint a 400 m hosszú szabadstrand Kelet-Magyarország legnagyobb Tisza-tavi strandja.
Selymes, gyorsan melegedő vizével a vízpartot kedvelők paradicsoma.
Motoros csónaktúrák, fotótúrák, a hortobágyi Nemzeti Park védett területeinek látogatása maradandó élményt biztosít a résztvevőknek.
A pezsgő strandélet, disco-k, koncertek, élménydús programok váltakoznak.
Leggazdagabb programokkal az „Abádszalóki Nyár” várja a vendégeket.
A nemzetközi méretű rendezvénysorozat kulturális, képzőművészeti és sportrendezvényekkel várja az érdeklődőket.
A kerékpározást kedvelők a 64 km-es aszfaltos úton ezer látványosság között kerékpározhatnak, túrázhatnak.
A horgászat szerelmeseinek a rablóhalas horgásztúrák biztosítanak gondtalan kikapcsolódást.
A vízisportszerekkel történő kalandok ( banánozás, vízibob, jet-ski, óriáscsúszda, kajakozás, vízi bicikli ) felejthetetlen szórakozást kínálnak.
Abádszalók büszke értékeire. A római katolikus temploma oltárképei, a nemzetközi hírű babamúzeum ( több mint 150 viselet 360 babán ) őrzi a régi hagyományokat.
Minifalva, Abádi Major Kemping Abádszalók és Tiszaderzs között található.
Szabadtéri néprajzi kiállítás, a régi falusi házak kicsinyített mását mutatja be.
A poroszlói vízisétány és tanösvény a tavon található. A víz fölött cölöpökre épített 1,5 km hosszú palló út, tavak, csatornák, nádasok között kanyarog.
A város és környéke számos látnivalóval várja a vendégeket.
Kiss Pál Múzeum Tiszafüred, Fazekas Tájház Tiszafüred, Néprajzi gyűjtemény és fafaragó galéria Kunhegyes, Tengeri csiga gyűjtemény Kunhegyes, Tomaji kápolna romjai Kisfás-halom, Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény Poroszló, Tiszavirág ártéri sétaút Tiszafüred, Kiskörei Faluház.
Több híres ember köthető Abádszalókhoz: Udvarhelyi Miklós színész, Kovács Mihály festőművész, Ember Mária író, újságíró, történész, kutató és Sváby Lajos festő, tanár.
Abádszalók nevezetességei
Református templomok
Római katolikus templom
I.világháborús emlékmű
Kossuth Lajos mellszobra
Laki Kálmán mellszobra
1848-as emlékmű
Attila kút
Malom fogadó
Babamúzeum
Minifalva
Szabadstrand