• Korzó Étterem
  • Korzó Étterem1
  • Korzó Étterem2
  • Korzó Étterem3
  • Korzó Étterem4
  • Korzó Étterem5
0

Értékelések eddigi átlaga

0 értékelés

Helyszín
Ár/Érték
Személyzet
Ételek/italok

Bemutatkozás

A Korzó Étterem Jánoshalmán, a Béke tér 12 szám alatt található, színvonalas vendéglátóhely. Az étlapján illetve itallapján széles választékot találhatunk és egész évben várja vendégeit. Telefonszámukon érdeklődhet rendezvények lebonyolításával, asztalfoglalással illetve programokkal kapcsolatban. Jó idő esetén,az udvari teraszon (vadászterem), helyet foglaló vendégeik is láthatják,ahogy a bográcsos ételeket, a parázson sült húsokat készítik számukra, az előzetes megrendelés alapján.A kávéházi részben lehetőség van a frissítők és más italok fogyasztása közben egy meghitt, vagy akár üzleti beszélgetésre is.Nyáron a az utcai teraszon részesei lehetnek vendégeik a 10 ezres településük életének, rálátnak a város szép parkjára és több mint 200 éves templomára, mely a megye alighanem legnagyobb katolikus temploma.

Árlista

Előételek, reggeli:

1. Tatárbeafsteak  1750,-

2. Hortobágyi húsos palacsinta (1db)  750,-

3. Hasábburgonya trappista sajttal  850,-

4. Hasábburgonya tükörtojással (2 db)  850,-

5. Omlett vagy tükörtojás (4 db) kakastaréjjal  750,-

6. Ham and eggs (4 db)  850,-

Gyermek ételek: 

7. Hal rudak  950,-

8. Dinó fasírt  950,-

Levesek:

9. Húsleves házi májgaluskával  650,-

10. Erőleves cérnametélttel  450,-

11. Vadászleves (Tárkonyos őzragu leves)  800,-

12. Tüzes gulyásleves házi csipetkével bográcsban  750,-

13. Sajtkrém leves fokhagymával, pirított kenyérrel  650,-

14. Tejszínes hideg eperkrém leves  650,-

15. Alföldi babgulyás bográcsban  800,- 

Ház és Séf ajánlata:

16. Brassói aprópecsenye "Napsugár" módra  1.450,-

(kockára vágott húst és burgonyát fokhagymás lecsóval átpároljuk ) 

17. Jankováczi szűzérmék  1.350,-

18. Dorozsmai aprópecsenye  1.750,-

(kolbászkarikákat, gyöngyhagymát, kockaburgonyát együtt megpirítjuk és a fokhagymás sertés szeletekre halmozzuk) 

19. Jánoshalmi tarjasteak (tarjaszelet, pirított gombás-velős raguval)  1.450,-

20. Korzó fatányéros (1 főre)  2.150,-

(libamáj roston, natúr mustáros bélszín, fokhagymás tarja sült szalonnával, tükörtojással) 

21. Korzó tál (2 személyre)  3.250,-

(tarjaszeletek fokhagymásan, zengővárkonyi, vendégváró szelet, rántott sajt, rántott gomba, tartármártás) 

22. Kímélő Korzó tál (2 személyre)  3.050,-

(Kijevi jércemell, ananászos csirkemell, mandulás pangasius, rántott sajt, rántott gomba, tartármártás)

23. Korzó bőség tál (2 személyre)  3.950,-

(Natúr szűzérme, natúr libamáj, ínyenc rolád, baconos csirkemell, rántott sajt, rántott gomba, tartármártás)

24. Szarvas szeletek almás kokettel erdei gyümölcsmártással  1.950,-

25. Pacalpörkölt  1.200,-

26. Marhalábszár pörkölt  1.300,-

27. Kiskakas erénye (kakas töke, zúzája pörköltalapban párolva) 1650,-

Szárnyas húsból készült ételek:

28. Formosai jércemell sajtmártással, gyümölcssalátával  1.350,-

29. Paprikás csirkemell ragu Főszakács módra  1.350,-

30. Natúr pulykamell szeletek tejszínes gombamártással  1.350,-

31. Grill pulykamell dresszinges salátával  1.750,-

32. Baconba göngyölt csirkemell  1.350,-

33. Kijevi jércemell  1.350,-

34. Senjangi lángoló jércetokány  1.350,-

35. Miami Vice  1.450,-

(mézzel sült pulykamell filé mandulamártással, sült ananásszal)

36. Sárkány könnye  1.450,-

37. Natúr libamáj, gyümölcssalátával  3.150,-

Sertéshúsból készült ételek:

38. Rántott sertés szelet  1.250,-

39. Cordon blue  1.350,-

40. Bácskai rolád csípős töltelékkel  1.350,-

41. Velőrózsa rántva  1.350,-

42. Bakonyi sertés borda  1.450,-

(Paprikás gombás mártással)

43. Cigánypecsenye  1.450,-

(fokhagymás natúr tarjasteak sült szalonnával )

44. Kapros túróval töltött sertés borda  1.450,-

45. Sertés szelet Óvári módra  1.450,-

(Roston sült natúr sertéskaraj sonkával, gombával, sajttal gratinirozva)

46. Jánoshalmi tarja steak betyárosan  1.450,-

(Natúr tarjasteak csípős paradicsomos mártással)

47. Tarjaszeletek "Rákóczi" módra  1.450,-

(lecsós magyaros fokhagymás ragúval)

48. Szűzérmék ínyencek kedvére  2.150,-

(roston szűzérmék libamájjal, gombával, velővel, vörösboros mártással )

49. Vendégváró szelet  2.050,-

(mustáros libamájjal, szalonnával, fűszeres burgonyával töltve)

Halételek:

50. Tonhalfilé rántva  1.450,-

51. Harcsapaprikás  1.650,-

52. Mandulás fogas szelet hollandi mártással  1.650,-

53. Natúr Pangasiusz filé fokhagymás fehérboros rákraguval  1.750,-

54. Halfatányéros  2.250,-

(tonhal roston, natúr harcsaszelet, fogas rántva, kapros citromfű mártással)

Vegetáriánus és kímélő ételek:

 

55. Rántott gomba tartármártással  1.050,-

56. Rántott karfiol tartármártással  1.050,-

57. Dresszinges saláta sonkával, sajttal  1.250,-

58. Rántott sajt tartármártással  1.150,-

59. Rántott camambert áfonyával, sült almával  1.250,-

60. Vegetáriánus tál (1 fő részére)  1.450,-

(Dubary karfiol, rántott sajt, mexikói zöldséggel töltött rántott palacsinta)

Tésztaételek:

61. Bolognai spagetti , trappista sajttal  1.150,-

62. Carbonare sonkás-sajtos spagetti  1.150,-

63. Penne erdei gombamártásban  1.150,-

64. Farfalle ananászos csirkemelles tésztasaláta  1.450,-

Saláták:

65. Vegyes savanyúság  350,-

(csemege uborka, almapaprika, pepperóni)

66. Görög saláta  750,-

67. Káposztasaláta  400,-

68. Uborkasaláta tejföllel  500,-

69. Majonézes kukoricasaláta  650,-

70. Majonézes burgonyasaláta  650,-

71. Paradicsomsaláta hagymával  650,-

72. Almapaprika  350,-

73. Csemege uborka  350,-

74. Céklasaláta  350,-

75. Vitaminsaláta  650,-

(uborka, káposzta, paprika, paradicsom, sárgarépa, lilahagyma)

Választható öntetek:

76. Joghurtos foghagymás öntet  350,-

77. Joghurtos kapros dresszing  350,-

Desszertek:

78. Somlói galuska  650,-

79. "Raffaello" palacsinta  650,-

80. "Gundel" palacsinta  650,-

81. Trópusi gyümölcssaláta  650,-

82. Natúr palacsinta  650,-

(túrós, ízes, diós, csokoládés, fahéjas, 3 db/adag)

83. Tocsogós túrós palacsinta  650,-

Köretek:

84. Sós burgonya  200,-

85. Petrezselymes burgonya, rizs, galuska  300,-

86. Hasábburgonya, burgonyapüré, színes rizs  400,-

87. Kapros-túrós galuska, tojásos galuska  400,-

88. Fűszeres burgonya, burgonyakrokett, mogyoró burgonya  450,-

89. Dorozsmai köret, almás krokett  550,-

90. Wok zöldség  650,-

91. Tartármártás  350,-

92. Tejszínes gombamártás  450,-

93. Betyárszósz  450,-

Vissza a lap tetejére

Elérhetőség

Korzó Étterem

6440, Jánoshalma, Béke tér 12

Tel.: 06/77/401-130

Nyitvatartás:

H-V: 9:00 – 22:00

Email: [email protected]

Web: http://www.korzoetterem.hu

Vissza a lap tetejére
0

Értékelések eddigi átlaga

0 értékelés

Helyszín
Ár/Érték
Személyzet
Ételek/italok

Értékeld Te is az üzletet!

Helyszín
Ár/Érték
Személyzet
Ételek/italok

Vélemények

Közeli éttermek

Vissza a lap tetejére
  1. Főoldal
  2. Jánoshalma
  3. Vendéglátás
  4. Korzó Étterem
Hovamenjek