Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A Levendula Vendégház Lovason, az Ady Endre utca 8. szám alatt helyezkedik el. Örömmel szervezünk vendégeinknek gyalogos és kerékpáros túrákat, továbbá Nordic Walking-ot.
A Balatoni Panoráma Apartman Lovason, a Balatoni út 8. szám alatt helyezkedik el. Környéken túrázási, lovaglási lehetőségek, gazdag programok és kiállítások nyújtanak jó időtöltést.
A Ro-Zita Vendégház Lovason, a Malomvölgy utca 20. szám alatt található. Gyönyörű, romantikus környezetben helyezkedik el a vörös kőből épített vendégházunk.
A Torma-Ház Lovason, a Mórócza hrsz 638. szám alatt helyezkedik el. Szállásunk a Balaton északi partján, a Bakony lábánál fekvő Lovas falu szőlőhegyén található.
A Kemenes Ökopanzió Lovason, a Fő út 11. szám alatt található. Udvarunkon fedett grillezési, bográcsozási lehetőség, homokozó, hinta, trambulin, lengőteke, ping-pong és kerti bútorok vannak.
A Malomvölgy Vendégházak a Balaton északi részén Lovas csendes településén találhatóak. Vendégeinket 3 különálló házban tudjuk elszállásolni. A környéken több látnivaló is található.
A Kishalász Vendégház Lovason, az Öreghegyi utca 2. szám alatt helyezkedik el. A szőlőhegyen található vendégházunk balatonfelvidéki stílusban épült és eredeti néprajzi értékekkel berendezett.
Az Irene Apartman Lovason, a Bartók Béla utca 2. szám alatt található. A környéken rengeteg kikapcsolódási lehetőség nyújt kellemes pihenést. Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket.
A Balaton északi partján található Lovas településén nyaralhatnak a Nusal Vendégházban. Vendégházunk 3 szobával 6 fő elszállásolásra alkalmas. Pihenéshez ideális családoknak.