Medgyesegyháza – éttermek, szállások, szórakozás

Medgyesegyháza

Medgyesegyháza Békés megyében fekszik.

Megközelíthető az 5-ös, a 451-es úton gépkocsival és a Volán távolsági járataival, valamint vonattal  a Békéscsaba-Újszeged vasútvonalon.

A régészeti feltárások arról tanuskodnak, hogy már több mint egy évezrede élnek itt emberek.

Az ásatások során Árpád-kori templomok, temetők kerültek elő.

Erre utalnak a 13. századi „egyház, puszta egyház, egyháza” alakok is a korabeli oklevelekben.

Nevének első említése a 15. század elejéről származik.

Medgyesegyháza a török időkig Gyulához tartozott.

A történelem során számos birtokosa volt, többek között a Maróthi család, Mátyás király, Corvin János, Gerdosich Péter, Gál Ispán.

A török hódoltság idejéből kevés dokumentum maradt ránk. 

A 16. században kb. 40, a század második felében legalább 80 család élt itt.

A törökök kiűzését követő időszakból több dokumentum is előkerült, de ezekben a korábbi települések nem igazán szerepelnek, így nem lehet tudni, hogy volt e tempolomuk, hogy miként éltek itt az emberek.

Az valószínű, hogy a folyamatos megszállások miatt többször elnéptelenedett.

A 18. század első felében III. Károly Medgyes-pusztát Rinaldo hercegnek adományozta, ezt követően a család a birtokait itáliai javakra cserélte.

A terület kezelését a magyar kincstár, a kamara végezte.

A legeltető állatartás visszaszorult és az egyik legjövedelmezőbb tevékenység a dohánytermesztés lett. A dohányilleték bevezetése miatt azonban hasznot nem igazán hozott, ezért a dohánykertészetek szép lassan megszüntek.

A fennálló hitelek miatt a 19. század közepén csendőrök és katonák fogták körbe a települést, vagyontárgyaikat, állataikat elkobozták, házakat romboltak le. A hiteleket azonban így sem tudták fedezni.

A 19. század utolsó negyedében megépült a vasút, mely előnyös helyzetbe juttatta gazdaságilag a települést és a környéket. A földek egy részét békéscsabaiak vették meg, jelentős fejlődés vette kezdetét.

A település önállóvá válását követően 1971-ben nagyközség, majd 2009-ben város lett.

Medgyesegyháza nagyon szép helyen fekszik, tele természeti értékekkel.

Közel van a Körös-Maros Nemzeti Park, kényelmesen megközelíthető Gyula, Békéscsaba, Mezőkovácsháza és Orosháza is, ahol további élmények és fantasztikus látnivalók várják a turistákat.

Medgyesegyházán számos polgár él, élt vagy dolgozott, akikre büszke a város. Ilyen többek között Schéner Mihály festő és szobrászművész, Karsai Mihályné pedagógus, Karsai Mihály ( feleségével együtt ők indították be a városban az első mozit ), Baross László növénynemesítő.

Látnivalók

Csanád Vezér Emlékpark

Baross-ház

Schéner Mihály emlékház és szobor

Millenniumi ökomenikus kápolna

Gútai Emlékmű

Tájház

Díszkút

Evangélikus templom

Katolikus templom

Telbisz-kastély ( idősek otthona )

Egykori zsinagóga

  1. Főoldal
  2. Medgyesegyháza
Hovamenjek