Mezőhegyes
Mezőhegyes Békés megyében, a román határ mellett található.
Megközelíthető a 47-es és az M43-as utakról mellékutakon gépkocsival és távolsági busszal, de elérhető vonattal is a Békéscsaba-Újszeged és a Mezőtúr-Battonya vonalakon.
Mezőhegyes kedvező természeti adottságainak köszönhetően korán lakott terület volt. A régészeti feltárások során kő és csonteszközöket találtak, de a bronzkorból is kerültek leletek.
A honfoglaló magyarok számára is ideális letelepedési helynek bizonyult.
A terület első írásos említése a 13. századból származik, nevét pedig a 15. század elején írták le Mezew Heges alakban. Neve valószínűleg az itt található halmokból ered, melyet az itt élők sűrűn neveztek „hegy”-nek.
A mező előtag pedig a mezőségre utal, így különböztetve meg a többi „hegyes” utótagú környező településtől.
A történelem során sok birtokosa volt, többek között Jánki János, Nagymihályi Albert és György, Hunyadi János.
A 15. század második felében Hunyadi Mátyás a Jaksics családnak adományozta, ezt követően pedig Petrovics Péter temesi főispán foglalja el.
A török időkben Ali bég csapatai elpusztították, – a 16. század közepén – pusztaként tartják számon.
Néhány évvel később új településként jelenik meg, az 1560-as évek elején egy-két év különbséggel 7-14 nemesi portát tartottak számon.
A 16. század végén a krími tatárok teljesen elpusztították, elnéptelenedett.
A 17. század közepén újra betelepült, a csanádi püspökséghez tartozott.
A 18.század elején királyi birtok lett, a királyi kamara bérbe adta legeltetésre a pusztát. Az utolsó bérlő Bogdanovics Bernát volt.
A 18. század végén II. József ménestelepet létesített, ezzel vonzóvá téve a területet és elősegítve az újratelepülést.
Két kaszárnya, parancsnoki épület, istállók, állatkórház, pékműhely, iskola, lovarda, magtár létesült, több mint 300 fő foglalkoztatását biztosítva.
A 18. század második felében távírda nyílik, a ménes a magyar állam tulajdona lesz. Lakóinak száma meghaladta az 1600 főt.
A magyarországi lótenyésztés újraszervezése Kozma Ferenc nevéhez fűződik, a város sokat köszönhet neki.
A 19. század második felében kiépült a telefonhálózat, megépül az Arad-Mezőhegyes és a Makó-Mezőhegyes vasútvonal és vasútállomás, elkezdi működését a szeszgyár, felújításra kerül a gőzmalom, megépül a Központi Szálloda és benne kaszinó, étterem, kávézó.
Ártézi kutat fúrnak, óvoda nyílik, víztorony, cukorgyár létesül, majd kendergyár és téglagyár biztosítja az itt élők megélhetését.
A 20. század elején felszentelésre kerül a református templom, megépül a katolikus templom, strand, vágóhíd is van már a településen, szépen gyarapodik.
Az első világháború azonban gátat vet a töretlen fejlődésnek, a települést a vörös hadsereg kiüríti, a román csapatok pedig megszállják. Mivel Mezőhegyes nem került át romániához, a román csapatok nagy pusztítást hagyva maguk mögött kivonulnak.
A ’20-as években beindulnak a helyreállítási munkák, iskolák épülnek, beindul a villamosítás, kultúrcsarnok, kendergyár létesül, majd 1931-ben elkészül az első növénynemesítő telep.
1944-ben elfoglalja a Vörös Hadsereg, de a település fejlődése nem állt meg.
Mezőhegyes 1989-ben kapott városi rangot.
1997-ben megszűnt a cukorgyár, mely nagyon érzékenyen érintette Mezőhegyes lakosságát. Helyét ipari parkká alakították.
A város számos hírességgel büszkélkedhet:
Pfiffner Paulina a szabadságharc katonája, Kádas György nótaszerző, Kovásznay István Zsigmond mezőgazda, feltaláló, Barátos Endre költő, Bányai József szobrász, Laczó András operaénekes, Molnár Éva szobrász, festő, Batta László Pál állattenyésztő, mezőgazda.
Látnivalók
Ménesintézet
Szent György templom
Református templom
Evangélikus templom
Csikós Csárda
Diadalívek
Haranglábak
Fedeles lovarda
Öregcsűr
Putrilakások
Kettős tiszti lakok
Szárazmalom
Római katolikus paplak
Római katolikus templom
Víztorony
Kórház
Kocsimúzeum
