Kunszentmárton – éttermek, szállások, szórakozás

Kunszentmárton

Kunszentmárton Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Körös kanyarulatában fekszik, a megye legdélebbi városa.

Megközelíthető közúton a 44-es, a 45-ös és a 442-es úton, de elérhető a Szolnok-Makó és a Kecskemét-Kunszentmárton vasútvonalakon is.

Kunszentmárton korán lakott település volt. A honfoglalás idején bolgár és szláv népek éltek itt, akik a magyarokkal keveredve később elmagyarosodtak.

A folyók partjain halászfaluk alakultak ki, feltételezhető, hogy Kunszentmárton területe is valamikor halásztelepülés volt és a többi falu templomos központja lett.

A falu nevének első alakja Kunszállás volt, mivel IV. Béla idején a kunok telepedtek meg itt.

A tatárjárás mélyen érintette Mártonfalvát is, a pusztítást követően IV. Béla a Tiszántúlra telepítette a kunokat, akik szép lassan elmagyarosodtak.

A kunok miatt maradt meg a település „kun” előtagja.

A 14. században az itt élők felvették a kereszténységet és masszív házak váltották fel a sátorlakásokat.

A 15. század elején már községként tartották számon.

A 16. század első felében Lajos király Radics-Bozics-nak adományozta, aki jelentős szerepet játszott a török elleni harcokban.

Buda elfoglalása után Kunszentmárton is török kézre került.

Eger után a törökök menekülés közben felgyújtották, azonban lakói hamar visszatértek és elkezdték újra építeni a települést.

Miután Gyula is a törökök kezére került, a község végleg hódoltsági terület lett.

A 16. század utolsó éveiben a törökök végzetes pusztítása miatt elnéptelenedett a többi környező településsel együtt.

Lassan újra benépesült, de a nagyarányú betelepítés csak a 18. században kezdődött el.

Jászapátiból és más jászsági településekről érkeztek ide a lakosok,  gyorsan gyarapodott.

A mai város arculatának kialakítása mellett fontos volt a templomépítés a 18. században. Először az ideiglenes kápolna készült el, ezt felváltotta a magas tornyú templom, végül megépült a mai templom is.

Ekkor épült meg a székház és az igazságszolgáltatás központja lett Kunszentmárton.

A redemptio kedvezően hatott a gazdasági fellendülésre.

A lakosság száma folyamatosan nőtt, bár a 18. században pestisjárvány is pusztított a településen.

1807-ben városi rangra emelkedett, ehhez vásártartási jog és hetipiac tartása is járult.

Megépült az első híd a Körösön a 19. század első éveiben, mely szintén nagyban segítette a település további fejlődését, elindult az iparosodás.

Bővült a kereskedelmi hálózat, mesterségek sora terjedt el, nőtt az árucsere lehetősége.

Az árusításhoz boltokat építettek, melyeket a város ellenőrzött és a jövedelem is városé lett.

A vasút újabb jelentős állomás volt a település fejlődésében, megnőtt a lakosság száma is.

Egy időre elvesztette városi rangját, majd 1986-ban ismét város lett.

A második világháború után TSz-ek alakultak, a helyi téglagyár államosításra került, elkezdte működését az Állami Gazdaság.

A ’60-as években az iparosítás kapcsán építőipari, élelmiszeripari, könnyűipari üzemek létesültek.

A város és környéke tökéletes kikapcsolódási helyszín. A Hármas-Körös, a Körös-Maros Nemzeti Park különleges élővilága üdítően hat a látogatókra.

A városközpont mellett van a Vízitúra kikötő, vizes élmények, sátorozás, gyalogos és kerékpáros túrák, horgászás nyújt valódi feltöltődést, a fantasztikus természeti környezet feledteti a dolgos hétköznapokat.

A vadászat szerelmesei is hódolhatnak itt szenvedélyüknek, de a lovassportok iránt érdeklődők számára is van bőven lehetőség.

Hírességek: Sebők János újságíró, Szabó Gyula a nemzet színésze, Angyal Dávid akadémikus, Krausz Tamás történész, Barna Gábor néprajzkutató, Mártonfi Benke Márta festőművész.

Látnivalók

Római katolikus templom

Köztársaság tér

Városháza

Helytörténeti Múzeum

Körös Szálló

Zsinagóga

Körös-parti Sétány

Szélmalom

Alsó-temető

Református templom

Sportcsarnok

Felső-temetői kápolna

  1. Főoldal
  2. Kunszentmárton
Hovamenjek