Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A BástyaVár Apartman Gyulán nyújt minden igényt kielégítő szállást, nyugodt kikapcsolódásához. A Várfürdő pár perc sétányira található. SZÉP Kártya elfogadóhely.
Gyulai Várfürdő közvetlen közelében található az Abbázia Apartman. Az igényesen berendezett, jól felszerelt szálláshoz, kerti grillező, díjtalan WIFI tartozik. SZÉP Kártya elfogadóhely.
A 9 férőhelyes Corner Apartman Gyulán, a fürdő közelében várja pihenni, gyógyulni vágyó Vendégeit. Kertjében bográcsozhat, grillezhet. SZÉP Kártya elfogadóhely.
A(z) Erzsébet Panzió Gyula településen, Gyulai László utca 2 szám alatt várja vendégeit. Az apartmanok társaságok, családok számára ideálisak, a(z) Erzsébet Panzió is ebbe a kategóriába tartozó szállá...
Pipacsos Vendégház Gyula
Gyulán, csendes, nyugodt környezetben, távol a város zajától, szezonálisan fogad vendégeket az igényes vendégház, melyben 6 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség.
A szo...
Gyulán, néhány lépésre a Gyulai Vártól helyezkedik el a minden igényt kielégítő, kényelmesen berendezett Boróka Apartman, melyben 8-10 fő elhelyezésére van lehetőség.
A Gyulai-fürdő-apartman Molli településen, Vár utca 23 szám alatt várja vendégeit. Kitűnő választás pihenni és feltöltődni vágyó párok, családok és baráti társaságok számára.
Békés megye gyöngyszeme, a gyulai váról híres Gyula sokszínűsége elvarázsolja a városba érkezőket. A város a román határ mentén, a Fehér-Kőrös partján helyezkedik el. A történelmi várost évről évre egyre több belföldi és külföldi turista választja úti célként, hiszen a város és környéke kiválóan alkalmas kiránduláshoz, kikapcsolódáshoz és pihenésre is.
Sokszínű szálláshely kínálatukban mindenki rá lelhet az áhított szállásra, ahol kikapcsolódhat és kipihenheti magát.
A város fő turisztikai vonzereje a Gyulai Várfürdő, ahol mindenki feltöltődhet és kikapcsolódhat a családosoktól a nyugdíjasokig.
Gyula városában több olyan szálláshely is várja vendégeit, ahol a teljes regenerálódást és feltöltődést a létesítményekhez tartozó wellness részleg biztosítja, azok akik ilyen helyen szeretnének piheni és kiszakadni a szürke hétköznapokból, azoknak ajánljuk a Wellness Hotelt és a Park Hotelt.
Ha családjával és barátaival egy csendes környezetben szeretne piheni, ahol akár a meleg nyári estéken a kertben sütögethetnek vagy bográcsozhatnak, érdemes szállást foglalni az Abbázia Apartmanba vagy az A4 Apartmanba.
Oldalunkon minden részletes információt megtalálhat a gyulai szállásokkal kapcsolatban, de ha felhívja számunkat szívesen segítünk lefoglalni az Ön számára legmegfelelőbb szálláshelyet.