Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A Maja Apartman Gyulán, minden igényt kielégítő szállást kínál 4 személynek. A Várfürdőben 50 m-re a szállástól pihenheti ki fáradalmait. SZÉP Kártya elfogadóhely.
A Diófa Apartmanház Gyula városában várja pihenni és feltöltődni vágyó vendégeit, kellemes és nyugodt környezetben. 3 db apartman áll a vendégek rendelkezésére.
Az Árpád-Ház Apartman Gyula zöldövezeti részén, a várfürdőtől néhány percre található, a Horváth Ferenc utcában. A szálláshelyen ingyenes a WiFi és a parkolás is.
Az Aqua Apartman Gyulán a Várfürdő közelében kínál igényes, kényelmes szállást, jól felszerelt konyhával, sütögetővel, klímával, ingyenes WIFI-vel. SZÉP Kártya elfogadóhely.
A Mária Apartman Gyulán, nem messze a Várfürdőtől, csendes környéken várja Vendégeit a barátságos szállással ami 2 fő részére kényelmes. Wi-Fi ingyenes.
A panziók az arany középutat képviselik, így a(z) Romantika Panzió is ezen vonalat erősíti. A(z) Romantika Panzió Gyula településen, Kossuth Lajos utca 3 szám alatt található.
Janna Apartman Gyula
Gyulán, kényelmes távolságra a nevezetességektől, csendes, nyugodt környezetben várja vendégeit a kellemes vendégház, melyben összesen 6 fő kényelmes elhelyezésére van lehetősé...
A Central Apartman Gyula központjában a Várfürdőtől és a Vártól 1 km-re várja pihenni és gyógyulni vágyó Vendégeit. Étterem és pizzéria az épületben megtalálható.
Gyula zöldövezeti részén található a Rózsa Apartman, a várfürdőtől pár perces sétára. A szálláshely ideális kisgyermekes családoknak, gyógyulni, pihenni vágyóknak.
Békés megye gyöngyszeme, a gyulai váról híres Gyula sokszínűsége elvarázsolja a városba érkezőket. A város a román határ mentén, a Fehér-Kőrös partján helyezkedik el. A történelmi várost évről évre egyre több belföldi és külföldi turista választja úti célként, hiszen a város és környéke kiválóan alkalmas kiránduláshoz, kikapcsolódáshoz és pihenésre is.
Sokszínű szálláshely kínálatukban mindenki rá lelhet az áhított szállásra, ahol kikapcsolódhat és kipihenheti magát.
A város fő turisztikai vonzereje a Gyulai Várfürdő, ahol mindenki feltöltődhet és kikapcsolódhat a családosoktól a nyugdíjasokig.
Gyula városában több olyan szálláshely is várja vendégeit, ahol a teljes regenerálódást és feltöltődést a létesítményekhez tartozó wellness részleg biztosítja, azok akik ilyen helyen szeretnének piheni és kiszakadni a szürke hétköznapokból, azoknak ajánljuk a Wellness Hotelt és a Park Hotelt.
Ha családjával és barátaival egy csendes környezetben szeretne piheni, ahol akár a meleg nyári estéken a kertben sütögethetnek vagy bográcsozhatnak, érdemes szállást foglalni az Abbázia Apartmanba vagy az A4 Apartmanba.
Oldalunkon minden részletes információt megtalálhat a gyulai szállásokkal kapcsolatban, de ha felhívja számunkat szívesen segítünk lefoglalni az Ön számára legmegfelelőbb szálláshelyet.