Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan különböző pihenési lehetőségeket kínál. A túristák által legjobban kedvelt célpontok közé tartoznak tavaink, hegyeink és az Alföld is. A Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava, évente túristák százezreit vonzza. a pusztáinkon megtalálható hagyományőrző tanyák is évek óta egyre népszerűbbek. @ közkedvelt túristacélpont.
Magyarországon biztosan megtalálod az igényeidnek megfelelő szálláshelyet, mivel a legkisebb panizóktól, kempingektől, magánszállásokon át az ötcsillagos szállodákig bezárólag minden megtalálható.
A méltán híres Gyulai Várfürdőtől 100 méterre helyezkedik el az Attila Apartman. Szállásunk várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. Az apartman klimatizált és 2 férőhelyes.
Gyula központjában található az Erika Mini Apartman, amely jól felszerelt apartmannal, ingyenes wifivel és parkolóval várja vendégeit. SZÉP kártya elfogadóhely is.
A Sarki Fény Apartman Gyulán, a Várfürdő közelében kínál kényelmes szállást. A pihenés mellett számos kikapcsolódási lehetőség várja az ide látogatókat.
Békés megye gyöngyszeme, a gyulai váról híres Gyula sokszínűsége elvarázsolja a városba érkezőket. A város a román határ mentén, a Fehér-Kőrös partján helyezkedik el. A történelmi várost évről évre egyre több belföldi és külföldi turista választja úti célként, hiszen a város és környéke kiválóan alkalmas kiránduláshoz, kikapcsolódáshoz és pihenésre is.
Sokszínű szálláshely kínálatukban mindenki rá lelhet az áhított szállásra, ahol kikapcsolódhat és kipihenheti magát.
A város fő turisztikai vonzereje a Gyulai Várfürdő, ahol mindenki feltöltődhet és kikapcsolódhat a családosoktól a nyugdíjasokig.
Gyula városában több olyan szálláshely is várja vendégeit, ahol a teljes regenerálódást és feltöltődést a létesítményekhez tartozó wellness részleg biztosítja, azok akik ilyen helyen szeretnének piheni és kiszakadni a szürke hétköznapokból, azoknak ajánljuk a Wellness Hotelt és a Park Hotelt.
Ha családjával és barátaival egy csendes környezetben szeretne piheni, ahol akár a meleg nyári estéken a kertben sütögethetnek vagy bográcsozhatnak, érdemes szállást foglalni az Abbázia Apartmanba vagy az A4 Apartmanba.
Oldalunkon minden részletes információt megtalálhat a gyulai szállásokkal kapcsolatban, de ha felhívja számunkat szívesen segítünk lefoglalni az Ön számára legmegfelelőbb szálláshelyet.