A munkásszállók vagy más néven munkászállások ideálisak azoknak az átutazó, vagy ideiglenesen egy adott helységben tartózkodó vendégeknek, akik olcsón, kulturált körülmények között kívánják fejüket álomra hajtani. Ezek a szálláshelyek általában közös fürdővel vannak felszerelve és jellemzően 4, vagy több ágyas szobákat kínálnak a legolcsóbb árakon. A munkásszálló (munkásszállás)a szálláshelyek azon kategóriája, mely a gzadaságosságot részesíti előnyben, de odafigyel arra, hogy vendégei nyugodtan tudjanak pihenni. A nagyobb városok mindegyikében található legalább egy munkásszállás. A modern korban már nem csak egy-egy régió vállalatai vállalnak el munkákat, nem ritka, hogy az ország másik felére kell költöznie a brigádnak pár napra, ilyenkor jönnek jól a munkásszállások.
A Sörház Apartman Budapest belvárosában, a Váci utca és a Duna part közvetlen szomszédságában található. A szálláshely egy felújított kétfős apartmanból áll.
A Rejtő Apartman Budapest VII. kerületében, a Blaha Lujza tér és a Keleti-pályaudvar közelében található. Az apartman 4 fő számára nyújt olcsó szálláshelyet.
A Cool Apartman Budapest VI. kerületének központjában, az Oktogontól, a Liszt Ferenc tértől és az Operától pár lépésnyire fekszik. A szálláshely egy négyfős apartmanból áll.
A Honvéd Apartman Budapest belvárosában, a Honvédelmi Minisztériummal szemben helyezkedik el, a Nyugati-pályaudvar és a Parlament közelében. A szálláshely 4 főt tud fogadni.
A The Best Apartman Budapest VIII. kerületében, a Keleti pályaudvar közelében található. A szálláshely saját, zárt parkolóval rendelkezi, SZÉP kártyát elfogad.
A West Side Hostel Budapest VI. kerületében. a Nyugati-pályaudvar szomszédságában fekszik. Az olcsó szálláshely 6 szobában 36 fő elhelyezését tudja biztosítani.
A Duna-korzó Apartman Budapest belvárosában, a Váci utca szomszédságában található a Duna-korzótól alig pár méterre. A szálláshely egy 3 fős apartmanból áll.
Az easyHotel Budapest Oktogon az easy-csoport szállodalánc tagja, mely ár-érték arányban a legtökéletesebb Budapesten. A szálláshely a belvárosban fekszik.
A Toldi Apartman Budapest I. kerületében, a Várnegyed lábánál helyezkedik el, jó tömegközlekedési kapcsolatokkal. A szálláshely 1 db 4 fős apartmanból áll.