Budapest XVII. kerület
A Duna jobb partján található, a legtávolabbi kerület. Rákosmentének is hívják. 1950 óta létezik. Népessége folyamatosan növekszik. A Rákos-patakról kapta a nevét. A főváros legnagyobb kerülete. Részben ugyanolyan magasan található, akárcsak a Gellért-hegy. Itt található az Erdő-hegy is. 27 hektáron terül el a Merzse-mocsár, melynek igen érdekes élővilága van. Megtalálható itt a szürke gém és a vörös vércse, kakukk, víziskiló, mocsári teknős és a búbos banka is, több egyszikű és kétszikű növényfaj is. Természetvédelmi terület. Az elbeszélések szerint a hunok egy csoportja itt telepedett le, illetve Rákoscsabán s Attila fia, Csaba királyfi után kapta nevét. Első írásos említése 1265-ből való. Rákos-mező a török megszállás előtti időkben jelentős település volt, itt tartották a nemesi gyűléseket és az országgyűléseket is. A környéken zajló harcok miatt a terület szinte teljesen elnéptelenedett, majd szlovákok és svábok települtek be. A lakosság Rákóczi oldalán részt vett a Rákóczi-szabadságharcban is. A rákoscsabai római katolikus templomban kötött házasságot Jókai Mór és Laborfalvi Róza 1848-ban. Itt élt Bartók Béla, Kacsóh Pongrác, Berki Lili, Gózon Gyula és Gregor József is. A ’70-es évek végén panelépítési programba kezdtek, egyre több lakótelep épült el.
Városrészei: Akadémiaújtelep, Madárdomb, Rákoscsaba, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákoskert, Rákosliget, Régiakadémiatelep.
Látnivalók/nevezetességek a kerületben:
Gózon Gyula kamaraszínház, Merzse-mocsár, Rákos-patak és környéke, Naplás-tó, Erdős Renée ház, Bartók Béla otthona, Podmaniczky-Vigyázó kastély, Strandfürdő, Bogáti-Hajdú Villa, a Népkert a Trianon-emlékművel, Rákoscsabai Nepomuki Szent János főplébániatemplom, Hősök emlékműve.
Kamaraszínház: Gózon Gyula nevét viseli. 1999-ben volt az első bemutató a színházban. Kamaraszínház lévén elsősorban kamaradarabokat adnak elő, de vendégjátékoknak, felolvasói esteknek, egyéni előadásoknak, illetve esetenként koncerteknek vagy egyéb eseményeknek (pl. kiállításoknak) is helyt adnak. Az épület 1905-10 között épült.
Naplás-tó: 1997 óta tájvédelmi körzetnek minősül. Az egyik legnagyobb budapesti tó, számos vízi és költöző madárnak ad otthont. Kedvelt kiránduló és horgászhely, fürdeni tilos benne. Számos növény és állatfaj él itt, pl. a sás, borzas füzike, orchideafélék, fakusz, erdei fülesbagoly, fekete rigó stb.
Erdős Renée Ház: a terület legszebb épülete, védett. 1895-ben épült, Erdős Renée írónő lakott itt 1944-ig. Az állandó kiállítások mellett időszakos kiállítások, képző- és iparművészeti bemutatókat is tartanak itt. A villa parkjában számos egzotikus növény található. A ház pincéjében működik a Renée Caffée kávézó.
Rákoscsabai Főplébániatemplom: barokk templom, frankfurti atomórával szikronizált toronyórája van. 1740-ben épült, többször átépítették. A főoltárkép Nepomuki Szent János megdicsőülését ábrázolja. Nepomuki Szent János a hidak, folyók, halászok, vizimolnárok, hajósok védőszentje.
Podmaniczky-Vigyázó kastély: az épületet báró Bujanovszky Elek tábornok építette, Podmaniczky Erzsébet férje. Ők próbáltak Magyarországon elsőként burgonyát termeszteni az 1750-es években. Később a Podmaniczky család vette birtokba. Az 1838-as pesti árvíz idején ide menekültek az emberek. Podmaniczky egyik lányát, Zsuzsannát 1864-ben vette feleségül gróf Vigyázó Sándor, ekkortól lett a kastélynak kettős elnevezése. A kastély 1928-ban az MTA tulajdonába került. A II. világháborúban kifosztották. A kastélyt 2005 után kezdték el felújítani, benne egy kávézó is található. A kastélytól nem messze található a Mauzóleum, ami egyben emlékhely is.