Magyarország 2012-ben bevezette a béren kívüli juttatások közé a Széchenyi pihenőkártyát (SZÉP), mely három különböző célra használható fel attól függően, hogy az alkalmazott előzetesen mit választott. A három zseb a szállás, a vendéglátás, illetve a szabadidő (rekreáció). A SZÉP kártya egy készpénz helyettesítő plasztikkártya, a belföldi turizmus seerkentésére dolgozták ki. SZÉP kártyát a vendéglátóhelyek és szálláshelyek túlnyomó többségben elfogadnak, fontos azonban odafigyelni arra, hogy melyik banktól katuk kártyánkat és az adott üzlet melyik bankét fogadja el. Jelenleg az MKB, a K&H és az OTP kártyái vannak forgalomban, de további bankok is tervezik bevezetését.
Az OEC West Hostel Debrecen Nagyerdőnél, az Egyetemi Klinikáknál található olcsó szálláshely, mely saját étteremmel rendelkezik és ingyenes parkolást biztosít.
Íz-Lelő Étkezde Budapest XI. kerület településen, Lágymányosi u. 17. alatt található. Változatos étel és ital kínálat, rendezvények szervezése, bankkártyás fizetés.
A Hotel karin egy újonnan nyílt szálloda a Fóti út 75 alatt. 20 igényesen kialakított szobával, ingyenes internettel és parkolással vár. Kedvező árakkal zóld övezetben várunk
A Tarcali Cásrda 3915 Tarcal, Sport tér 31. alatt található. A környék kedvenc magyaros csárdája. Ételeinket házhoz is visszük. Online renedelés szép kártya
A Corleone Pizzéria Budapest városának XVII. kerületében található, a Péceli utca 149. szám alatt. A pizzák mellett gyros, levesek, tészták, frissensültek és mennyei töltött palacsinták.
A Budakert Étterem Budaörs településen várja vendégeit, a Szabadság út 46. alatt található. Házias ízekkel és naponta változó menükínálattal állnak a vendégek rendelkezésére.
Az Osaka Sushi & Wok Bar Budapesten a XV. kerületben a Rákosi úton kezdte meg működését 2012 februárjában.
A hely sushi étel kiszállítással foglalkozik Budapesten.
Széles kínálatában többféle s...