Rácskert

Kicsit olyan, mint hazamenni vidékre. Már ha az ember történetesen nem budapesti. Aki itt él, amióta elkezdte a szocializáció alkohollal hangolt válfaját, annak szimplán elég fesztelen ahhoz, hogy ne kelljen szorongania a következő fröccs költségvetésbeli létjogosultsága miatt. Talán azoknak egy fokkal könnyebb látatlanban elképzelniük a Rácskert hangulatát, akik anno jártak a Ráckertbe. Egyszer majd lehet itt is hasonló, de az újrakezdők célja nem ez. Annak vége, ez pedig épp csak most kezdődött el. Az persze remek lenne, ha lejönnének azok is, akik az 1997 és 2004 közti időszakban a Ráckertben gyűltek össze meló után. Majd alakul.

A friss levegő, a kellemes környezet, a barátságos színek, a még éppen nem zavaróan kényelmetlen székek, a billegő asztalok, a kellemes háttérzene, a négytől sötétedésig valamelyik sarokban olvasás és a tetőtéri installációk pedig – ahogyan az élet legjobb dolgairól azt már régóta tudjuk – egyszerűen felbecsülhetetlenek.